Erkel zenemű az emlékkönyvben

2018. szeptember 4. 16:03 | Zsíros András

Eddig ismeretlen Erkel-kézirat került a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonába. Az 1849-ből származó, emlékkönyvbe írt bejegyzés ritka kincs, hiszen Erkel Ferenctől elsősorban operák maradtak fenn, ráadásul a szakértők eddig úgy tudták, a mester ekkoriban nem szerzett zenét.

 

 

A most előkerült, rövid darab tulajdonképpen egy dalocska, amely új megvilágításba helyezi a Himusz zeneszerzőjének munkásságát. A mű egy emlékdobozban, a 19. század közepén élt ifjú hölgy, Marczibányi Mária emléklapjai között bújt meg.

A mindössze néhány ütemből álló zenemű a keltezés szerint 1949. január elsején született. A szakemberek ebből az időszakból korábban nem ismertek Erkel-szerzeményt. A múzeum szakmai vezetője, Liska András szerint azonban ismertsége révén a mester eljuthatott olyan műkedvelő, műpártoló otthonokba, akár egészen előkelő nemesi családok palotáiba is, akik szeretettel fogadták, és egy-egy zenei alkalomra szívesen hívták őt. Így találkozhatott az akkor csupán 18 éves Marczibányi Mária úrhölggyel, akit megtisztelt azzal, hogy számára egy rövid művet komponált.

Az emlékdobozhoz örököse tavaly kereste meg a múzeumot azzal a szándékkal, hogy közgyűjteménybe kerülhessen a nemzeti jelentőségű tárgyi emlék. Dombi Ildikó ügyvezető igazgató kiemelte: fontosnak tartják, hogy a zeneszerző életével, munkásságával kapcsolatos lehető legtöbb dokumentum az Erkel egykori szülőházában működő múzeumban fellelhető, bemutatható legyen. Ezért is igyekeztek mindent megtenni, hogy megvásárolhassák a magántulajdonban lévő emlékdobozt. Ez végül a Nemzeti Kulturális Alap 600 ezer forintos pályázati támogatásának köszönhetően sikerült.

A kétoldalas, rövid kottát a 150 éves gyulai Erkel Múzeum tiszteletére rendezett időszaki kiállításon, szeptember 8-án láthatja először a nagyközönség.

További programok »

Gyula

FEL