Elkészült az Erkel Ferenc életét bemutató dokumentumfilm

2025. március 14. 19:40 | Osgyán Ágnes

Erkel Ferenc életét és munkásságát bemutató alkotásról tartottak sajtótájékoztatót Gyulán, az Erkel Ferenc Emlékházban. A zenés dokumentumfilm zenetudósok és történésznek közreműködésével kíván teljes képet alkotni a magyarság egyik legnagyobb zeneszerzőjéről.

Az alkotás kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a zeneszerző öröksége meghatározó értéket képvisel a város számára. A dokumentumfilm a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával készült, amelyet az intézmény pályázati úton nyert el.

– Az elmúlt évben lehetőség volt arra, hogy egy történelmi magyar arcképet bemutató dokumentumfilm elkészítésére pályázzunk. A benyújtott, nyertes munkát az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. történész munkatársa, Szappanos Gábor írta – osztotta meg Fekete-Dombi Ildikó ügyvezető igazgató. Hozzátette: a filmből hamarosan elkészül egy rövidített változat is, amelyet oktatási céllal vetíthetnek majd a diákságnak.

Az Erkel Ferenc életét bemutató dokumentumfilmet több helyszínen forgatták, hogy minél hitelesebben és részletesebben megidézzék a zeneszerző életútját és munkásságát.

 

 

– Gyulán több, autentikus helyszínen készítettünk felvételeket, ilyen például a neves személyiség szülőháza vagy az Almásy-kastély. Továbbá forgattunk Budakeszin és Budapest több kulturális intézményében – fogalmazott Váradi János, a film rendezője. 

A közel másfél órás dokumentumfilmet először zártkörű vetítésen, a stáb tagjai tekinthették meg. Az alkotást a filmszemléken való bemutatkozás után, várhatóan ősszel mutatják be a nagyközönség számára. 

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL