Az Európa-bajnoki döntők minden sportágban különlegességnek számítanak, hiszen a tét miatt gyakran nem érvényesül a papírforma. A pénteki napot viszont az eddigi teljesítmények alapján bizakodva várhatta Debreczeni Dezső vezetőedző és csapata. A pénteki döntők egyik érdekessége az volt, hogy az ugyanabba a klubba tartozó két fiatal versenyző, Jancsó Csenge és Farkas Bianka kétszer is megmérkőzhetett az aranyéremért.
A point fighting szabályrendszer döntőjében Csenge végig vezetett, de a végén Bianka nagyon megközelítette klubtársát, de szoros eredményben Csenge nyert. Light-contactban úgy tűnt, megfordul az eredményesség. Bianka vezetett de két kilépés miatt a végén megfordult az eredmény és ismét Csenge léphetett a dobogó legfelső fokára.
A point fighting döntők sorát Debreczeni Frida könnyű győzelemmel folytatta. Az angol lány igazán nem tudta megszorítani. Frida esélyesként lépett a küzdőtérre és szerencsére nem bízta el magát. Edzője és édesapja Debreczeni Dezső véleménye szerint az igazi erőpróba az előző mérkőzés volt a döntőbe jutásért a német lány ellenében.
Húga, Debreczeni Lilla szenzációs küzdelemben győzött német ellenfele ellen és lett Európa-bajnok. A megfeszített nyári munkának is köszönhetően jóval érettebb küzdelmet mutatott be korábbi időszakaiban, nagyon látszott rajta a fejlődés, ami Európa bajnoki címet hozott. A leglátványosabb döntőt Szikora Gergő küzdelme jelentette szintén egy brit ellenfél ellen. Gergő remek formában bemutatta a kick-box egész repertoárját, hiszen még fordulásos ugró rúgással is fejbe rúgta ellenfelét.
Tóth Izabellának nem volt könnyű dolga, hiszen helyettesítenie kellett ebben a sérült a súlycsoportban abszolút esélyes de sérült klub társát, Jancsó Lilit. Izabella a döntőig jutott el, itt azonban nem bírt brit el ellenfelével, látszódott a tapasztalat hiánya. Az ezüstérem így is szépen csillog és ebben a súlycsoportban is megmaradt a békéscsabaiak erőteljes jelenléte.
Összefoglalva öt arannyal és három ezüstéremmel jöttek haza Jesolóból a kick-box bajnokok.
Pénteki eredmények:
LIGHT-CONTACT szabályrendszer
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
32 kg. Farkas Bianka – Jancsó Csenge* DÖNTŐ 1 : 2
POINT FIGHTING szabályrendszer
Kadet 2 (Ifjúsági) korosztály
32 kg. Jancsó Csenge* - Farkas Bianka DÖNTŐ 4 : 3
46 kg. Debreczeni Frida* – Eilidh Moorehead (Nagy-Britannia) 6 : 0 DÖNTŐ
65 kg. Tóth Izabella - Freya Drever (Nagy-Britannia)* 3 : 8 DÖNTŐ
Kadet 1 (serdülő) korosztály
42 kg. Szikora Gergő Mihály* - Samuel Standing (Nagy-Britannia) 12 : 5 DÖNTŐ
37 kg. Debreczeni Lilla* - Nada Salahovic (Németország) DÖNTŐ 8 : 3
Forrás: Békés Megyei Harcművész Szövetség/Gregor László