Erdős Norbert: Nemzeti tojás-stratégiára van szükség

2017. április 9. 10:19 | Mikóczy Erika

 

Szomorú tény, hogy Magyarország ma már nem önellátó tojásból. Ezért nemzeti tojás-stratégiára, egy egymillió állományú baromfiból álló telepre, és mellette egy megfelelő nagyságú központi tojás-válogató rendszer kiépítésére lenne szükség – jelentette ki Erdős Norbert európai parlamenti képviselő Békéscsabán, ahol Végh Lászlóval, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnökével tárgyalt.

 

Végh László a találkozón elmondta, hogy a kevesebb, mint 10 ezer termelő közül csak 550 üzem regisztrált hivatalosan, míg a többiek döntően őstermelőként működnek, általában kevesebb, mint 300 tyúkot tartanak. A rendszerben a 2016-os adatok alapján körülbelül 4 millió tyúk található, ebből 3,5 millió darabot nagyüzemi rendszerben tenyésztenek. Ez 20-30 hazai vállalkozást jelent, amelyek sok termelőnek nyújtanak biztos piacot és kiveszik a részüket a vidéki foglalkoztatásból is.

 

A tojáságazat kihívásaira és lehetőségeire kitérve Végh László elmondta, hogy a magyar termelők versenyképes tyúkokkal dolgoznak, különösen a Bábolna TETRA tyúk-fajta ér el kiváló eredményeket a tojások mennyisége és minősége terén. A 4 millió tyúkot figyelembe véve kár, hogy csak két nagykereskedő: a kerekegyházi Szíjjártó és a bőnyi Farm Tojás foglalkozik nagykereskedelemmel, így ugyanis a megtermelt tojásmennyiség majdnem fele nem talál piacot. Ezért kellene az egymillió állományú baromfiból álló telep és mellette egy megfelelő nagyságú központi tojás-válogató rendszer. Ezen túlmenően a kistermelők, a nagy előállítók, feldolgozók és nagykereskedők összefogásával közös termelésszervezési rendszerek kialakítását kellene ösztönözni.

 

Magyarország már nem önfenntartó tojásból. A kivitelünk gyakorlatilag megszűnt, jelenleg néhány százalék csak, ez létojást és tojásport takar. Az import aránya ellenben nagy, 2013-ban például 500 millió tojás érkezett hazánkba, főleg Lengyelországból és Szlovákiából. A kisméretű tojások importja és látszólagosan olcsóbb eladási ára hátrányosan érintette a magyarországi gazdákat. Továbbá a múltban a tojás magas áfatartalma is jelentősen hátráltatta az ágazatot, nem beszélve arról, hogy az import nagy része feketén került ide.

 

– Kifejezetten hálásak vagyunk a magyar kormánynak, hogy a baromfihús mellett a tojás áfáját is 5 százalékra csökkentette 2017-től. Ez a lépés és az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer működésbe lépése nagy arányban csökkenti az áru illegális behozatalát és a feketekereskedelmet – emelte ki közösen Végh László és Erdős Norbert.

 

 

További programok »

FEL