Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár lesz novembertől

2020. október 28. 18:27 | behir.hu

Erdős Norbert az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárként dolgozik az Agrárminisztériumban november elsejétől.

Dr. Nagy István agrárminiszter a hivatalos közösségi oldalán úgy fogalmazott: Erdős Norbert volt európai parlamenti képviselő, aki az agrárkérdésekkel, valamint a halászati ügyekkel foglalkozó szakbizottságokban tevékenykedett az Európai Parlamentben, azért fog dolgozni, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek. 

Erdős Norbert a hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy kinevezését a mai napon, október 28-án vette át Sándor-palotában.

– Megtisztelő és egyben nagy kihívás ez, hiszen a jelenlegi, koronavírus okozta válsághelyzetben érthető módon még fontosabbá válik az élelmiszerlánc-biztonság területe – fogalmazott Erdős Norbert. 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL