Könnyen a tolvajok prédájává válhatnak az őrizetlenül hagyott otthonok

2019. december 24. 14:35 | Szilágyi Viktória

Karácsony és újév idején sokan indulnak el rokonlátogatóba. Az őrizetlenül hagyott otthonok könnyű prédájává válhatnak az illetéktelen betolakodóknak. Az ünnepekre készülve előfordulhat, hogy megfeledkezünk olyan óvintézkedésekről, amelyek máskor rutinszerűek. A szakértők azt javasolják, hogy az otthonok védelme érdekében érdemes néhány biztonsági intézkedést megtenni, mielőtt útnak indulunk.

Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre azt javasolta: a közösségi oldalakon ne tegyük közzé azt, hogy mettől meddig nem leszünk otthon.

– Ne írjuk ki, hogy mikor utazunk el és hány nap múlva érkezünk haza, hiszen ez nemcsak az ismerőseink számára lehet információ, hanem azok számára is, akik esetleg rossz szándékkal nézik ezeket a bejegyzéseket. Fontos, hogy amikor elutazunk, akkor olyan dolgokat vigyünk magunkkal, amelyekre feltétlenül szükségünk lesz, és ha megállunk valahol, ne hagyjunk az autó utasterében az értékeket, hiszen az feltűnő lehet – mondta a szóvivő hozzátéve: a megvásárolt ajándékokat a csomagtartókban helyezzük el, ha pedig nagyobb értékű tárgyról van szó, azt inkább vigyük haza. Az utastérben ne hagyjunk még egy kabátot sem, hiszen ha valaki rossz szándékkal néz az autóba, feltételezheti, hogy a kabátzsebben esetleg pénztárca vagy telefon lapulhat.

 

Legyen valaki, aki ránéz a lakásra

A szakértők azt javasolják, hogy egy rokont vagy egy megbízható szomszédot kérjünk meg arra: időnként nézze meg a lakásunkat. Tanácsos ilyenkor kikapcsolni a csengőt, hiszen így kevésbé tűnik fel annak, aki becsenget, hogy nincs otthon senki.

Szombati Andrea arra is felhívta a figyelmet, hogy ha karácsonyi vásárokba látogatunk vagy nagyobb tömegbe megyünk, figyeljünk az értékeinkre, ne adjunk lehetőséget az alkalmi lopásokra. A pénztárcánkat ne tegyük le egy pillanatra sem a pultra, ha háti táskát hordunk, inkább előre vetve viseljük azt és figyeljünk rá. A bevásárló kocsiban hagyott értékeink mellől se távolodjunk el, amíg nézelődünk – bár ez nem csak az ünnepi időszak alatt követendő. 

A szóvivő azok számára, akik tömegközelekdési eszközzel indulnak útnak, azt javasolja, hogy az értékeiket mindig tartsák maguknál, illetve a nagyobb csomagokat se hagyják őrízetlenül, ha esetleg átülnek egy másik ülőhelyre. 

 

Kép: Pixabay

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL