Épül az új Reál: Az exkluzív megjelenésen túl a terület környezete is megújul

2021. július 22. 14:27 | Gyemendi Réka

Jelentős beruházás zajlik az egykori Békéscsabai Kötöttárugyár helyén. A területen Reál üzletet hoznak létre, ezzel együtt pedig megszépül a terület környezete is: megújítják a környező utakat, utcákat és csomópontokat. A helyszínen ezen felül elektromos töltőállomás, az áruházban pedig drogéria is lesz. Az élelmiszer üzlet a tervek szerint jövő nyáron nyitja meg kapuit a vásárlók előtt.

A sajtótájékoztatón elsőként Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere köszöntötte a megjelenteket és ismertette, hogy miért is emblematikus ez a terület a békéscsabaiak számára.

Elhangzott, hogy a hajdani BÉKÖT épülete eredetileg műbútorgyár volt, amelyet 1905-ben alapítottak. Ezt követően a Rokka Kötszövő Rt. 1920-ban nyitotta meg itt békéscsabai üzemét. A Békéscsabai Kötöttárugyár 1949-ben több ruhaipari cég együttműködésével jött létre, több gyár összevonásával. A gyár fokozatosan fejlődött. A hatvanas évek elején már az ország egyik legmodernebb, több mint 1000 főt foglalkoztató textilüzemei közé tartozott. A gyárnak azoban a nyolcvanas évek végére csökkentek a megrendelései és a bevétele, így 1992-ben megszűnt és az üzem a privatizáció révén magánkézbe került. Végül 2012-ben lebontásra ítélték.

– Ebből adódóan régóta kérdés, hogy mi is lesz itt, ezen a területen, az ingatlan helyén. A befektetők terveket készítettek, megkeresték a városvezetést és bemutatták az elképzeléseiket. Meggyőződtünk arról, hogy komoly szándékról van szó, ami végre rendezni fogja a terület sorsát. Az egész területet beépítik, sőt, egy olyan beruházásról van szó, ami a környező területet is meghatározza majd – fogalmazott a városvezető.

A beruházás részeként a kivitelező egy 2100 négyzetméter és egy 800 négyzetméter hasznos alapterületű épületet, valamint az építményeket kiszolgáló 211 férőhelyes parkolót épít a területre. Az épület elsősorban kereskedelmi egységként és egyéb funkciókkal fog működni. A fejlesztés során a belváros egyik forgalmas helyszíne újul meg és válik rendezettebbé. 

– Kicsit szokatlan Magyarországon, hogy élelmiszer áruház acélszerkezetből készül, azonban azok a korszerű technikák, amelyek az elmúlt 20-30 évben megjelentek az országban, lehetőséget adnak arra, hogy egy ilyen exkluzív épületet alakítsunk ki. Ennek a szerkezetnek több előnye is van: nagyon kevés belső oszlop lesz, így az épület bármikor, bárhogyan átrendezhető lesz. Ez nagy szabadságot ad az élelmiszer kereskedőknek arra, hogy a polcokat bármikor a vevők igénei szerint alakítsák ki.  Külső megjelenésében pedig sok alimíniumot és üveget, acélt fogunk hazsnálni a tulajdonos kérésének megfelelően azért, hogy az épület megjelenése egyedivé váljon – ez lesz az első ilyen épület az országban –, hiszen már messziről lehet majd látni, hogy ez egy Reál-üzlet – fogalmazott a sajtótájékoztatón Turi Zsolt, a ConstructX Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Galéria

 

A kivitelező hozzátette: ha már az épület exkluzívan néz ki, akkor a környezetének is változnia kell annak érdekében, hogy a vásárlók számára minél könnyebben elérhető legyen a létesítmény. Mivel a vásárlói igények változtak az elmúlt években, fontos, hogy személyautóval be tudjanak állni a vevők. Ennek érdekében a kivitelezők átlakítják az összes csomópontot és lámpás forgalomirányító rendszert alakítanak ki – erről még folynak az egyeztetések a városvezetéssel illetve a hatóságokkal. Megújulnak ezen felül a környező utcák és utak, továbbá megjelenik a zöld energia, hiszen elektromos töltőpontot alakítanak ki a helyszínen. Továbbá a szokásosnál sokkal több kerékpáros tárolóhelyet is kialakítanak.

– Szeretném megköszönni a város polgárainak a türelmét, amit az építkezés előkészületei során tanúsítottak. 8000 köbméter betont kellett feltörnünk, mely a régi gyár maradványa volt. Ezt most fejeztük be, nagy tisztelettel köszönjük a lakosságnak, hogy elviselték a munkálatokat. A következő hónap közepétől indul az alapozás és szeretnénk, ha karácsonyora állna az épület. Az év első felében a belső munkálatokkal foglalkoznánk, áprilisban pedig már az élelmiszertechnológia kialakítása és a polcok telepítése történik majd meg. Reményeink szerint kevesebb, mint egy év múlva nyithat az áruház a mellette lévő egyéb szolgáltató létesítményekkel együtt – ismertette Turi Zsolt. 

Tyetyák Magdolna, az Élésker Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón ismertette: az egykori BÉKÖT területének megvásárlása az Alaszka cégcsoport számára egyrészt befektetési lehetőség – az ingatlan fejlesztésével értékes elemmel gyarapodhat a társaság vagyona – ugyanakkor egy korszerű üzlet felépítsével a kereskedelmi tevékenység számára is megteremti a bővülés feltételeit. Az ingatlan fekvése, közlekedési adottságai kedvezőek a kereskedelmi célú hasznosításra,  a környékbeli lakók és az átmenő forgalom megfelelő vásárlóerőt jelenthet az új üzletek számára. Az új építésű üzletekben, a jelenlegi, valamint a jövőbeli igényekre felkészülten lehet kialakítani a tereket, a szakmai előírásoknak megfelelő, kényelmes vásárlást, biztonságos és hatékony munkavégzést segítő körülményeket. 

– Az Élésker Kft. számára ez a beruházás majdhogynem történelmi jelentőségű, hiszen nagyon régen nem épült már új egysége a cégnek, így nagy várakozással és izgalommal nézünk elébe. Ez egy olyan jövőbemutató beruházás, amelynek évtizedekig kell majd szolgálnia a cég lehetőségeit és céljait – ismertette az ügyvezető.

A beruházás a tervek szerint 2022. II. negyedévében fejeződik be és ekkor nyithatj meg kapuit a kiskereskedelmi üzlet.

További programok »

FEL