Épül a kolbászfesztivál sátorvárosa a csabai sportcsarnoknál

2019. október 15. 09:57 | behir.hu

Két, 4-4 ezer négyzetméteres óriássátrat húznak fel, a Mokryt és a Munkácsyt. Ezekben tartják a kolbászgyúró versenyeket, szombaton kiegészülve a sportcsarnok küzdőterével.

Lényegében már áll a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás és vásár két, egybenyíló sátra, mely a jövő hét csütörtökön megnyíló 23. Csabai Kolbászfesztiválra készül – olvasható a rendezvény hivatalos honlapján. Elegáns standokon várják üzleti partnereiket, vendégeiket, emellett kóstoltatnak és árusítanak is.

A kolbász mellett például édességekkel, tejtermékekkel, köztük sajtokkal is megjelennek kiállítók. A hagyományokhoz hűen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara standján látványfőzést tartanak Prohászka Bélának, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége alelnökének a szakmai irányításával. A látogatók az elkészült ételeket megkóstolhatják.

A másik, nem szakmai sátorban is sokszínű lesz a kínálat, különböző termékeket mutatnak be működés közben, közben elmondják a cégek képviselői, hogy miért éri meg ezeket megvásárolni. A mezőgazdasági és élelmiszer-ipari kiállítás csütörtöktől szombatig 10-20 óráig, vasárnap 10-18 óráig tart nyitva. 

További programok »

FEL