Ennyi műanyagot fogyasztunk el egy étkezés során

Bizonyára sokan hallottak már róla, hogy az otthonunkban lévő szálló por nagy részét elhalt bőr képezi, de ez egy mítosz. A Live Science szerint a por homokból, rovarhulladékból, lisztből (főként a konyhában) és természetesen jó sok más szennyeződésből áll.

A por receptjéhez viszont most egy új összetevőt is hozzáadhatunk: a mikroműanyagot. Ezek olyan apró, szemmel nem látható szálak, amik nagyobb műanyagtárgyakból válnak le. Miközben azon aggodalmaskodunk, hogy milyen sok műanyag kerül a tengerekbe, arról meg is feledkeztünk, hogy milyen mennyiségű műanyagot fogyaszthatunk el mi magunk.

Egy friss kutatás szerint minden egyes alkalommal, amikor leülünk étkezni, több mint száz mikroműanyag részecske hullik az ételünkre a szálló porral. Az IFL Science cikke szerint a tudósok eredetileg össze szerették volna hasonlítani, hogy mennyi műanyag található egy kagylóban, és mennyi a háztartásban elfogyasztott ételekben.

Így kapták az eredményt, hogy a kagylóban kevesebb mint két műanyagszál található. A következtetés pedig az, hogy jóval több műanyagrészeske száll körülöttünk a levegőben, mint amennyit megemésztünk a tengeri ételek fogyasztásával.

Azt is kiszámolták ugyanakkor, hogy mennyi mikróműanyag kerül a tányérunkra egy-egy étkezés során. Ehhez ragadós porcsapdákat állítottak Petri-csészékben, három különböző lakásban ebédidőben. Húsz perc alatt 14 műanyagszál volt már az ételeken. Ebből következtették ki, hogy ebéd közben 114 műanyagszálat fogyaszthatunk el, azaz évente 13 713 és 68 415 között, függően az étvágyunktól.

Egyelőre nem tisztázott, hogy ennek milyen hatásai vannak az ember egészségére, de bizonyított tény, hogy a műanyagok olyan kémiai anyagokat tartalmaznak, amik elhízáshoz és cukorbetegséghez vezethetnek.

A kutatás megállapításai meghökkentőek, de talán ösztönöz bennünket arra, hogy visszavegyünk a műanyagok vásárlásából.

 

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,