Elűzték a rossz szellemeket a fényesi tanyák lovasai

2022. október 30. 11:11 | Kovács Dávid

Lovaskocsin indult útnak Békéscsabai Fényesi Tanyák Lovas Baráti Köre szombat délután, hogy meglepje és jókedvre derítse a környéken élőket.

2021-ben jött először az ötlet, hogy nemcsak Mikuláskor, hanem ősszel, halottak napját megelőzően is összeálljon egy kis csapat, amely felnyergeli, befogja a lovakat és az alkalomhoz illően beöltözve mosolyt csal az itt élők arcára. A jól sikerült tavalyi akció után idén is sem maradt el ez az alkalom.

– Az volt a cél, hogy legyünk jóságot sugárzó, vagy éppen gonoszt űző lidércek, járjuk be a környéket és cukorkát osztogassunk mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek, idősebbeknek, azoknak, akik örömmel fogadnak minket. Most már nem rendhagyó ez az esemény, szeretnénk hagyományt teremteni. Olyanok is vannak a csapatban, akik már korábban is jöttek velünk, de vannak új csatlakozók is – fogalmazott Nógrádi Csilla, a program szervezője.

 

(Fotó: Nógrádi Csilla)

(Fotó: Nógrádi Csilla)

 

Az ötfős csapat – Andó Pálné, Tóth Laura, Danczik Noémi, Dankó Lili és Nógrádi Csilla – Tardis mögött lovaskocsin ülve, Uhrin Ágnes pedig Peet nyergében járta be szombat délután a fényesi tanyákat, valamint a Lencsésit, egészen a körgátig.

A csapat legközelebb december 3-án a Mikulással kiegészülve lepi meg a környéken élőket egy-egy ajándékcsomaggal.

További programok »

FEL