Eltűntek a CSOK-osok, most az idősebbek építkeznek

2023. június 23. 11:00 | behir.hu

Új vevőkör dominál a készházak piacán, ahol a megújuló energia felhasználásával elérhető rezsimentesség a fő vonzerő. A magas lakáshitelkamatok miatt azonban megfeleződött az érdeklődők száma, és sok a fehér folt a térképen.

– Átfordult kissé a piac, most szinte csak olyanok vágnak bele a házépítésbe, akik a megújuló energiás és fenntartható megoldásokat keresik, amivel a rezsiköltségeket le tudják nullázni, és sárgacsekk-mentessé tehetik otthonuk üzemeltetését – ismertette Borka Árpád, az ÉVOSZ Magyar Környezettudatos és Szerelt Technológiás Vállalatok Szövetsége Szakmai Tagozata (Makész) elnökségi tagja.

Idén eltűntek a CSOK-os vevők a készházpiacról, ahol nagyon kevés összességében is a fiatal érdeklődő, helyettük azok a jellemzően középkorú vagy idősebb ügyfelek dominálnak, akik hitel nélkül vagy minimális hitellel és nagy önerővel tudnak kiviteleztetni. 

– A nagyon kedvező zöldhitel kivezetésével, a megemelkedett lakáshitelkamatok árnyékában megfeleződött a kereslet, 50 százalékkal csökkent a telefonos megkeresések száma, a kivitelezőcégek weboldalainak látogatottsága is – összegezte Borka Árpád.

Egyelőre nem épül kevesebb készház, mint 2022-ben, mert a korábbi megrendeléseken dolgoznak a cégek, a szerződések egy része átcsúszott erre az évre. De a jövő évet meghatározó új rendelésállomány már bezuhant, nemcsak a készházpiacon, hanem általában is: 2023-ban várhatóan már kevesebb mint tízezer új lakás készül el.

Ez rendkívül kevés ahhoz képest, hogy a 4,2 milliós lakásállomány egészséges ütemű megújulásához évente több mint 40 ezernek kellene épülnie.

Forrás: VG

További programok »

FEL