Eltűnt a fehér folt a megye mentőtérképéről

2016. január 2. 13:22 | Zsíros András

Eltűnt a fehér folt Békés megye mentőtérképéről. Átadták ugyanis az utolsó olyan mentőállomást, ami ahhoz hiányzott, hogy tizenöt percen belül bárhova kiérkezzen a segítség.

Már az avatási ünnepség pillanatában is úton volt az a két mentőautó, ami mostantól teljesít szolgálatot Mezőberényben. A két kocsin kívül a nap huszonnégy órájában lesznek az új állomáson olyan mentődolgozók, akik sürgős esetben ki tudnak vonulni a bajban levőkhöz. Ezzel teljesült az a cél, hogy mindenhol elérhető közelségben legyen a segítség Békés megyében.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, fejlesztési programjukban összesen huszonkét új mentőállomás épült olyan helyeken, ahol fehér foltok voltak a mentőtérképen, tehát nem volt elméletileg sem lehetőség arra, hogy tizenöt percen belül kiérjenek sürgős esetben. Most ezek a fehér foltok eltűntek a megye térképéről, hiszen Mezőberény mellett nemrégiben Tótkomlóson is mentőállomást adtak át.

Dankó Béla országgyűlési képviselő azokról a forrásokról beszélt, amiket a magyar kormány az egészségügy fejlesztésére szánt. Mint elmondta, 500 milliárd forintot költöttek az elmúlt öt évben infrastrukturális beruházásokra. Ennek keretében 22 új mentőállomás épült Magyarországon, 60 mentőállomás újulhatott meg, 178 új, a legkorszerűbb, legmodernebb felszereléssel rendelkező mentőautó, és 22 olyan mentőorvosi autó került beszerzésre, amely az emberek egészségügyi ellátását szolgálja. Hozzátette, mindehhez szorosan hozzátartozik az egészségügyben dolgozók bérének rendezése is, amelyet szerinte folytatni kell, mert – mint fogalmazott – korántsem lehetnek elégedettek az elért szinttel.

A polgármester szerint a mezőberényieknek növeli a biztonságérzetét az, hogy ezentúl perceken belül kiérhet a mentő a betegekhez. Siklósi István úgy fogalmazott, a fejlesztés legnagyobb eredénye, hogy lényegesen több embernek az egészségét tudják megóvni, illetve az életüket megmenteni. „Ez borzasztóan fontos, hiszen az emberi életnél nincsen drágább dolog a világon” – mondta a polgármester.

FEL