Ökológiai keréknyom – Villanyautós találkozót rendeztek Békéscsabán

2025. május 30. 21:10 | Osgyán Ágnes

Közel negyven villanyautó-tulajdonos vett részt a Magyar Elektromobilitás Egyesület békéscsabai találkozóján. A rendezvény célja, hogy lehetőséget teremtsen az elektromosan hajtott járművek megismerésére, illetve a tulajdonosok és az érdeklődők közötti tapasztalatcserére.

Magyarország több nagyvárosában, Budapest mellett Miskolcon, Békéscsabán, Szegeden és Szombathelyen szervezett egy időben találkozót az Magyar Elektromobilitás Egyesület. Békés vármegyében először csatlakoztak kezdeményezéséhez.

 

– Szerettünk volna lehetőséget teremteni a villanyautósoknak az ismerkedésre, egymás segítésére és a tapasztalatok megosztására. Emellett minden olyan érdeklődőt is vártunk, akik még nem rendelkeznek villanyautóval, de kíváncsiak az elektromobilitásra és szívesen beszélgetnének olyanokkal, akik már saját tapasztalatokkal rendelkeznek ezen a területen – fogalmazott Csicsely Gergő, a szervező egyesület koordinátora. Hozzátette: előzetesen huszonegy villanyautós regisztrált, de végül több mint negyven tulajdonos látogatott el a programra.

Gaál Kornél elmondta: tavaly márciusban vásárolta meg az első villanyautóját, de előtte már évek óta fontolgatta a váltást és csak pozitív tapasztalatai vannak a járművel kapcsolatban.

Galéria

További programok »

FEL