Elpattant zongorahúr

2015. november 25. 10:16 | behir.hu

Ezzel a címmel mutatták be Péter Erika regényét a Békés Megyei Könyvtárban. A békéscsabai írónő ezúttal egy önéletrajzi ihletésű történetet mesél el az olvasóknak, amelyben a fikció is helyet kap. A regény főként a pozitív életszemléletre hívja fel a figyelmet.

Egy dedikált példánnyal a kezében mutatta be a szerzőt Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere. Péter Erika életútját természetesen nem kellett olyan részletesen taglalni, hiszen a békéscsabai olvasók már számos felnőtteknek, illetve gyerekeknek szóló verses kiadvánnyal találkozhattak az elmúlt években. A regény műfajában azonban most mutatkozott be először a szerző.

- A regény egy rendkívül tragikus életsors leírása, viszont mindenféle pátosz nélkül teszi ezt a szerző és nem sajnálatot kelt elsősorban, hanem próbálja elemelni egy kicsit a valóságtól a történetet és elgondolkodtatásra késztet – fogalmazott Farkas Wellmann Éva költő, kritikus.

Az önéletrajzi regény főszereplője Péter Erika, azaz Anna. A Békés Megyei Prima-díjas költő és író próbálta egyensúlyba hozni azokat a meghatározó élményeket, amelyek között vannak szomorú események, ugyanakkor nagyon sok vidám pillanatot is megoszt az olvasókkal.

- Annyi minden történt velem életem során, illetve Annával, hogy szerettem volna másokkal megosztani, hogy másoknak is vannak problémáik, sőt, egyeseket nagyon sok tragédia ér és mégis van mindig megoldás, a pozitív gondolkodással és a kitűzött célokkal– árulta el Péter Erika.

A regény szerzője a felnőtteknek, az idősebb és a fiatalabb korosztálynak is ajánlja az olvasmányt. A kötet olyan témákat feszeget a történet, mint az abortusz vagy éppen a válás.

Kovács Dávid

 

FEL