Előzetesbe kerültek az idős-otthonokra specializálódott bűnbanda további tagjai

2018. március 1. 09:14 | behir.hu

A Békéscsabai Járási Ügyészség összesen 50 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és 115 rendbeli lopás vétsége miatt kezdeményezte egy 36 éves és egy 48 éves szlovák férfi előzetes letartóztatását, akik számlájára nagyszámú magyarországi betörés írható.

A szlovák állampolgárokból – 4 férfiból és egy nőből – álló bűnbanda tagjai 2017. márciusától kezdődően 2017. november 27. napjáig összesen 35 különböző magyarországi helyszínre törtek be, amelyek zöme idősek otthona vagy szeretetotthon volt. A banda vezetője interneten nézte ki a betörés célpontjait, majd kifejezetten a betörések végrehajtása érdekében utaztak a gyanúsítottak Magyarországra. Egy-egy éjszakai „látogatás” alkalmával több intézménybe is betörtek. Betöréshez szükséges szerszámokat nem hoztak magukkal, hanem azokat is a helyszínen vagy a helyszín közelében lopták.

Békés megyében Békéscsabán, Kondoroson, Körösladányban, Csabacsűdön és Vésztőn törtek be egy gondozási központba, több idősek otthonába, illetőleg egy szociális és gyermekjóléti intézménybe. Ezeken kívül az ország egész területén garázdálkodtak: Budapesten, Érden, Kecskeméten, Nyíregyházán, Győrben, Pécsett, Sopronban, Kengyelben, Újirázon, Győrújbaráton, Pannonhalmán, Komáromban, Esztergomban, Simontornyán, Gyulajon, Miskolcon, Szolnokon, Cegléden, Csepregen, Bakonyszentlászlón, Tiszaalpáron, Tiszavalkon, Egyeken, Ugodon és Napkoron. Az egyes helyszínekről többszázezer, néhol többmilliós fogással távoztak.

A banda három tagját, köztük a vezetőjét is, 2017. november 27-én Komáromban, a Duna-hídnál fogták el, amikor nagy mennyiségű lopott pénzzel Szlovákiába akartak távozni. A most letartóztatott két férfit európai és nemzetközi elfogatóparancs alapján Szlovákiában fogták el és a szlovák hatóságok adták ki a magyar hatóságoknak.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még fel nem tárt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítást megnehezítenék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt.

A Gyulai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak előzetes letartóztatását 30 napra elrendelte.

 

Forrás:  Békés Megyei Főügyészség 

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL