Előrelépés történt az Arad-Nagyvárad közötti gyorsforgalmi kivitelezésében

2023. július 26. 18:12 | behir.hu

Aláírta a napokban az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi út műszaki tervének finanszírozási szerződését Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke – közölte Zalai Mihály a megyei tanács tájékoztatása alapján.

Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke elmondta: a keleti szomszédunk által közölt tervek alapján augusztus végéig lezárják a megvalósíthatósági tanulmány engedélyezési eljárását, majd a kormányhatározat megjelenése és a műszaki terv elfogadása után elindulhat a kivitelező kiválasztásának folyamata.

A négysávosra tervezett út több mint 120 kilométer hosszan fut majd, de a projekt szerint összeköttetést alakítanak ki Nagyszalontával, mely egy 5 kilométeres szakaszt jelent. E mellett Araddal is összekapcsolják az utat 3 kilométer hosszan, valamint a magyarországi határátkelőhöz (Nagyszalonta-Békéscsaba) vezető közel 10 kilométernyi összekötő utat is megépítik. Az út teljes hossza így összességében eléri majd a 138 kilométert.

Magyarország és Románia között mostanáig két gyorsforgalmi összeköttetés létesült. Az elsőt még 2015-ben adták át, mely a magyar M43-as és a román A1-es autópályát kapcsolja össze (Csanádpalota-Nagylak II.), majd 2020-ban a magyar M4-es sztrádát és a román A3-ast kötötték össze egy átkelővel (Nagykereki-Bors II.). A harmadik átkelő a tervek szerint Csenger és Óvári térségében épül meg, és Szatmárnémeti körgyűrűjét kapcsolja majd össze az M3-as autópályából leágazó autóúttal. A negyedik átkelő lenne a békési összeköttetés, mely a mostani finanszírozási szerződés aláírásával egy újabb pontjához érkezett.

– Békés vármegye számára nagyon fontos lenne az út elkészülte, hiszen Nagyvárad felé megnyitná a vármegyei kapuit. Emellett a Sarkadi járás közlekedése szempontjából is nagyon lényeges lenne a fejlesztés, hiszen könnyebbé válna az érintett térségben élők közlekedése Nagyvárad irányában – fogalmazott a vármegyei önkormányzat elnöke a fejlesztéssel kapcsolatban.

Forrás: Békés Vármegye Önkormányzata

További programok »

Itthon

A város méltó emléket szeretne állítani Suhajda Szilárdnak

Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere a legutóbbi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a város szeretne méltó emléket állítani Suhajda Szilárdnak. A békéscsabai születésű hegymászó tavaly májusban tűnt el, a Mount Everest csúcsának közelében.
10:14
FEL