A bölcsőde épülete hatalmas területen helyezkedik majd el, 4200 négyzetméteres lesz az udvarrész, amely magában foglalja a gazdasági- és a játszóudvart is. A bölcsőde épületének hasznos alapterülete 1037 négyzetméter a melléképülettel együtt. Az intézményben 6 darab 49 négyzetméteres csoportszoba kap helyet a hozzájuk tartozó vizesblokkokkal, tároló helyiségekkel, folyosóval.
Nagy Ferenc alpolgármester elmondta, hogy Békéscsaba önkormányzata kiemelt figyelmet fordít a családokra, ami tettekben is megnyilvánul. Hozzátette, hogy az önkormányzati bölcsődék kihasználtsága teljes, mindig túljelentkezés van, különösen Jaminában. Ezért időszerű vált a bölcsődeépítés, ugyanis a jelenleg meglévő önkormányzati bölcsődékben nincs elegendő hely a bővítésre. Ezért döntött a közgyűlés a pályázat benyújtása mellett.

– Azt gondoljuk, hogy itt egy nagyon kényelmes, modern bölcsőde komplexum fog felépülni, ami nagyban segíti majd a családok, elsősorban a kisgyermekes szülők mindennapjait. Másodsorban pedig hozzájárul ahhoz, hogy a szülők könnyebben tudjanak visszailleszkedni a munkaerőpiacra, hiszen a gyermekek jó helyen, biztonságban lesznek – fűzte hozzá az alpolgármester.
A kivitelező, Tömb 2002 Kft. június 10-én vette át a munkaterületet. Bartók András projektvezető hangsúlyozta, hogy zöldmezős beruházásról lévén szó, elsőnek a terület-előkészítési munkák, a védőkerítés felállítása és a lőszermentesítés történt meg. Mint mondta: a cég már sok bölcsődét épített országszerte, ezért pályáztak ezen a közbeszerzési eljáráson.

– Most a lavírsík-leszedés és az alapásás folyamata zajlik, ha minden jól megy akkor a napokban megkezdjük az alapozást, tehát a sávalapot kiöntjük. Ezután érkeznek a szakági kollégák, majd a szerkezetépítés veszi kezdetét, ami itt több hónapot fog igénybe venni, hiszen egy hatalmas épületről van szó – tette hozzá a projektvezető.
A tervek szerint a komplex szolgáltatásokat nyújtó, modern bölcsőde jövő év március végére készül el, ami nagyban segíti majd a Jaminában élő kisgyermekes szülők mindennapjait.