Előre: Ha vasárnap, akkor öt csabai gól

2017. április 16. 20:03 | Kovács Dávid

A csabai gárda ezúttal a Cigándot győzte le nagy fölénnyel.

Nem sokáig vacakolt a Békéscsaba, amely egy hete a Kozármisleny gárdájával szemben 5-1-es sikert aratott, majd a labdarúgó Merkantil Bank Liga hétközi fordulójában a SZEOL volt a szenvedő fél (1-0). A jó rajtot ezúttal Nagy István adta meg, a középpályás góljával már az első percben előnybe került a Csaba. A bekapott gól után is próbált a vendéglátó fegyelmezetten játszani, ügyesen szőtték az akciókat, ugyanakkor a kapura nem tudtak különösebb veszélyt jelenteni. A vezetés birtokában a lila-fehérek azt a játékot nyújthatták, ami igazán fekszik számukra: jól levédték a saját térfelüket és kedvükre kontrázhattak. A félidő felén túljutva Viczián Ádám szépségdíjas találata még inkább felszabadította a látogatókat.

A borsodiak próbáltak építkezni, de a támadó harmadban rendre elfogyott a tudományuk, ezzel szemben a csabaiak előtt gyors ellenakcióból újabb két ziccer adódott. A játék menete jelentősen a szünet után sem változott. Az idő előrehaladtával azonban átvette az irányítást is a vendégcsapat és több lehetősége is akadt az előny növelésére. Erre azonban a hajráig kellett várni, amikor a Cigánd lélekben és fizikálisan is megtört. Az utolsó tíz percben Viczián Ádám és Nagy István is megszerezte második találatát, de előtte Bagi István is a kapuba talált, így 5-0-ra győzött az Előre.

Összességében a gyors találat sokat könnyített a csabaiak dolgán. A hazaiak az első félidőben derekasan helytálltak, de hibáikra kíméletlenül lecsaptak a lilák, a második félidő pedig már gyakorlatilag teljes egészében a vendégekről szólt. A közvetlen riválisok pontveszteségének köszönhetően újra versenyben van a csabai együttes a feljutást jelentő második helyért. A Soroksár Siófokon, míg a Balmazújváros Dorogon szenvedett vereséget, míg a Kisvárda Vácon játszott döntetlent. A lila-fehérek sikerükkel feljöttek a negyedik pozícióba és mindössze két egységre vannak a 2. helyezett Kisvárdától.

Boér Gábor (vezetőedző, Békéscsaba 1912 Előre): Először is szeretnék gratulálni a srácoknak, hiszen megint egy kemény héten vagyunk túl, amit sikerült eredményesen zárni. Már a bemelegítést úgy terveztük, hogy egy kicsit jobban megnyomjuk és hamarabb kimegyünk, mert azt éreztük, hogy a szokásosnál fáradtabbak és tompábbak vagyunk. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen jól kezdtük a meccset – részben ennek köszönhetően. A folytatásban is dinamikusan, fegyelmezetten és eredményesen futballoztunk – hátul szinte hiba nélkül, elöl pedig remek akciókat vezetve, kreatívan és sokszor már látványosan is. A második játékrészben hamarabb le kellett volna zárnunk a mérkőzést, mert megvoltak a lehetőségeink. Az utolsó 10 percben aztán megérkeztek a további gólok is és sikerült egy újabb fölényes győzelmet aratnunk, egy nagyon jól küzdő és agresszíven játszó Cigánd ellen. Megyünk tovább a megkezdett úton és bízom benne, hogy a következőkben még elszántabbak leszünk! Kellemes húsvéti ünnepet kívánok minden lila-fehér szurkolónak!

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

További programok »

FEL