Előre: Csak két percig volt meg a vezetés

2017. február 26. 18:55 | behir.hu

Vasárnap délután a Budaörs ellen kezdte a 2017-es évet a Békéscsaba 1912 Előre. A lila-fehérek ugyan megszerezték a vezetést a második félidő elején, de a vendégek gyors egyenlítése után nem született újabb találat.

Gyászszünetet tartottak a mérkőzés előtt, Ondrik Istvánra, az Előre volt vezetőedzőjére, és Papp Lászlóra, a lila-fehérek volt technikai vezetőjére emlékeztek a szurkolók. Az első idei fordulóban a pálya almatlansága miatt elmaradt a lila-fehérek balmazújvárosi debütálása, így vasárnap délután hazai pályán mutatkozott be a tavaszi idényben az Előre együttese, amelyből Bagi István sérülés nyomán hiányzott, míg Birtalan Botondot fegyelmezetlenség miatt visszairányította a klub vezetése az NB III-as csapatba.

Az első nagy lehetőség egy pontrúgáshoz kötődött: a 6. percben Nagy István 18 méteres szabadrúgását bravúrral védte a vendégek hálóőre, Horváth Gábor. A békéscsabaiak játszottak mezőnyfölényben, azonban a Budaörs sem adta fel a támadások lehetőségét. A félidő hajrájában megszületethetett volna a hazai találat: a 44. percben előbb Nagy távoli lövését védte Horváth, majd a kipattanónál Urbint akadályozta meg a gólszerzésben, így maradt a gól nélküli állás.

Gyors gólváltás után maradt az iksz

Fordulás után nagyobb lendülettel nyitották a lilák, az 51. percben kettős cserét határozott el Zoran Spisjlak, Urbin helyére a télen Gyirmótról érkezett Gyurján Bence érkezett, míg Pilánt Szalai váltotta. Az 54. percben tört meg a jég: Nagy István szöglete után Fabio fejelt védhetetlenül a budaörsi kapuba (1-0). Két percig vezetett csak a Csaba, Stieber András révén szabadrúgásból egyenlített a Budaörs (1-1). Az Előre játszott veszélyesebben, de hol a pontatlan befejezés, hol Horváth kapus akadályozta meg a gólszerzést. A hosszabbítás perceiben óriási kavarodás alakult ki a vendégek kapujánál, de nem sikerült begyötörni a győztes gólt, így maradt pontosztozkodás.

Így látták a mesterek

Zoran Spisljak (vezetőedző, Békéscsaba): Az ellenfél kapusa bravúrral tartotta csapatának a döntetlent, a mi helyzetkihasználásunk pedig gyenge volt ezen a meccsen, nem volt olyan szinten, ami elég lett volna ma a győzelemhez. Mi irányítottuk a meccset, de javulnunk kell a folytatásban.

Bognár György (szakmai igazgató, Budaörs): A meccs előtt is elégedett lettem volna a döntetlennel és most is az vagyok. Szerintem a játék képe alapján erre rászolgáltunk, jól játszottunk a mezőnyben is. Nem volt több helyzete a csabai csapatnak, de a pontrúgások után veszélyesek voltak, a gólt is abból kaptuk. Jó csapat a Békéscsaba, úgyhogy nekünk ez az egy pont nagyon jó.
 

További programok »

FEL