Elnökválasztói ülést tartott az MMA Szegedi Regionális Műhelye

17:36 | behir.hu

A Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális Műhelye elnökválasztó ülést tartott február 16-án az MTA-SZAB székházban. Az ülésen köszöntőbeszédet mondott Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke és Kiss János, az MMA alelnöke. Az ülésen a regionális elnök megválasztásán túl beszámoltak a legutolsó ülés óta lezajlott munkacsoporti programokról és tájékoztatást nyújtottak a regionális elismerő oklevél adományozásáról is.

Az ülés elején Turi Attila elnök kiemelte: a köztestület jövője szempontjából meghatározó a regionális műhelyek tevékenysége. Ahogyan a fa életképessége a gyökérzet mélységétől függ, úgy a Magyar Művészeti Akadémia is a helyi közösségekből, a személyes szakmai kapcsolatokból és a vidéki szellemi műhelyek impulzusaiból nyeri energiájának jelentős részét. „A történelmi hagyományokból adódó budapesti központúság mellett elengedhetetlen a vidéki bázisok megerősítése. A magyar kultúra nem csupán a fővárosban, hanem a nemzet egészében, a regionális hálózatok révén lélegzik” – hangsúlyozta az elnök.

Az MMA célja, hogy a korábban kialakított alapokra építkezve dinamikusabbá tegye jelenlétét az ország egész területén. Ez nem csupán infrastrukturális kérdés, hanem a kommunikáció megújítását is jelenti. A köztestület a közvetlen és hatékony digitális csatornák tudatosabb használatára törekszik, hogy a regionális értékek és hírek akadálytalanul és méltó módon juthassanak el a szélesebb közönséghez. A stratégia lényege a stabilitás és a terjeszkedés egyensúlya: egy olyan többpillérű struktúra fenntartása, amelyben a központi vezetés támogatása és a regionális műhelyek tevékenysége, megvalósuló programjai egymást erősítve mélyíti el az Akadémia kulturális beágyazottságát.

Kiss János, az MMA alelnöke elmondta, hogy az elnökség egyértelműen pozitívan értékelte a hét regionális műhely elmúlt hároméves tevékenységét. A közelmúltban Győrben, Kecskeméten, Miskolcon és Veszprémben lezajlott sikeres tisztújítások után Szegeden, Debrecenben, majd végül Pécsett választanak újabb három évre regionális elnököt. A köztestület céljainak fókuszában továbbra is a helyi értékek felkarolása és a széles körű társadalmi együttműködés áll. „Az MMA regionális műhelyeinek törekvése a szorosabb kapcsolatépítés az egyetemekkel, egyházakkal és önkormányzatokkal, biztosítva a kortárs művészet organikus jelenlétét a régiókban. Az elért eredmények az MMA Titkársága és a helyi munkacsoportok áldozatos, közösségépítő munkáját dicsérik” – emelte ki Kiss János. Hozzátette: a hálózat az Erdélyi Bizottság tavaly márciusi megalakulásával immár nemzetközivé bővült.

Ezt követően Vesmás Péter építész, az MMA Szegedi Regionális Műhelyének leköszönő elnöke áttekintő összegzést adott a legutóbbi ülés óta eltelt időszakról. A szegedi műhely az elmúlt negyedévben kiemelkedő intenzitással, 15 program keretében összesen 24 művészeti eseménnyel, hazai és határon túli rendezvénnyel gazdagította a térség kulturális életét. A vezetés értékelése szerint a regionális műhelyek az akadémiai „élő fa” kiterjedt gyökérzeteként funkcionálnak, egyre mélyebb beágyazottságot biztosítva a Dél-Alföldön, Békéscsabától Makóig. Vesmás Péter kiemelte a stratégiai partnerségek jelentőségét – különösen a püspökséggel, a szegedi Dóm Látogatóközponttal, az egyetemek közöl pedig a Gál Ferenc Egyetemmel ápolnak szoros viszonyt. A határon túli kapcsolatok szintén jelentősek: Magyarkanizsa, Szabadka, Arad, Temesvár rendszeresen és a kezdetektől fogva szerepel a programok helyszínei között.  A közösségépítés sikerét igazolja a tagság dinamikus bővülése és az akadémikusok, köztestületi tagok aktív szerepvállalása. A leköszönő elnök köszönetét fejezte ki az MMA elnökségének támogatásáért, hangsúlyozva: az elért eredmények szilárd alapot biztosítanak majd utódja számára a megkezdett értékőrző munka folytatásához.

 

Forrás: Szathmáry Melinda/MMA

 

Az ülés kiemelt napirendi pontja volt a regionális elnök megválasztása. Előzetesen három személy kapott jelölést a posztra: Tóth Péter Erkel Ferenc-, Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjas, KÓTA-díjas zeneszerző, érdemes művész, Tóth Vilmos magyarkanizsai építész, az MMA Építőművészeti Tagozata díjazottja és Vesmás Péter Ybl-díjas építész, jelenlegi regionális elnök, aki jelezte, hogy nem kívánja folytatni a regionális elnöki tevékenységet, miután egyéb teendői elszólították a régióból.

A két jelölt röviden bemutatkozott és ismertették programjuk alappilléreit.  A helyben zajló titkos szavazás eredményeként a leadott szavazatok többségét Tóth Péter szerezte meg, ezért a következő három évben ő irányítja majd a szegedi regionális szervezet munkáját. Mandátuma 2029. február 27-ig van érvényben.

A tisztújító ülésen az új regionális elnök markáns jövőképet vázolt fel, amely a lokális értékeken túlmutató, egyetemes minőségre fókuszál. Programjának hangsúlyos része a művészeti ágak közötti szinergia és a régiók összefogása. Hitvallása szerint: „Érték az, ami Szegeden, Győrben, New Yorkban és Párizsban is érték.” Az elismert zeneszerző, egyetemi tanár és korábbi dékán a források megoldását részben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával való együttműködésben és a vállalati tőke bevonásában is látja. Célja, hogy a regionális projektek ne csupán helyi események maradjanak, hanem a határmenti területeket is integráló, magas színvonalú kulturális missziókká váljanak. Több évtizedes vezetői tapasztalatával és kiterjedt kapcsolatrendszerével az MMA szakmai súlyának és társadalmi felelősségvállalásának további erősítését tűzi ki célul.

Az ülés hátralévő részében tájékoztatást nyújtottak az MMA regionális elismerő oklevelének adományozásáról. A Magyar Művészeti Akadémia regionális műhelyei regionális elismerő oklevelet adományozhatnak olyan személynek vagy szervezetnek, aki, illetve amely anyagi támogatásával, egyéb adományával vagy kultúraszervező tevékenységével hozzájárult az adott régió kulturális és művészeti életének fejlődéséhez. Az elismerésből egy régióban évente egy adományozható.

Az esemény záróakkordjaként a következő néhány hét kiemelt régiós eseményeire hívták fel az érintett akadémikusok, köztestületi tagok a figyelmét.

További programok »

Friss hírek

Így érthetjük meg 56-ot – rendhagyó történelemóra a Munkácsy Mihály Múzeumban

Filmvetítéssel emlékeztek a kommunizmus áldozatainak emléknapjára a Munkácsy Mihály Múzeumban. Téglásy Ferenc Soha, sehol, senkinek című filmje egy fiatal gyermek életén keresztül mutatja be, hogy milyen volt a mindennapok valósága az 50-es években. Ezt történelmi szempontból is megismerhették azok a békéscsabai diákok, akik hétfőn ellátogattak a múzeumba, a rendhagyó történelemórára.
16:43
FEL