Élményteli őszi szünet Gyulán

2024. október 26. 12:12 | Kovács Andrea

Kezdődik az őszi szünet, a családok ilyenkor, ha tehetik elutaznak valahová. Belföldi uticélként sokan választják Gyulát, hiszen a történelmi fürdővárosban több wellness szállodában lehet pihenni, a kiállítóhelyek pedig sok élménnyel teli programmal készülnek.

Sok család választja pihenése helyszínéül a történelmi fürdővárost az őszi szünetben. A gyulai kiállítóhelyek az őszi szünet minden napján várják a látogatókat, a több mint 40 program között gyermekek és felnőttek egyaránt találhatnak elfoglaltságot.

- A programok elsősorban a kastélyra és a várra vonatkoznak, hiszen ezek a legnépszerűbb helyszínek, de a többi kiállítóhely is várja az ide érkezőket. Fontos információ, hogy az őszi szünetben hétfőn is nyitva leszünk, hiszen a családok általában több napra érkeznek a városba - fogalmazott Fekete-Dombi Ildikó az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a gyermekek számára külön tárlatvezetéseket terveznek, lesz apródképző a várban, a felnőtteknek pedig a középkori temetkezési szokásokról is tartanak majd előadást.

 A gyulai szállodákban többségében őszi tematikájú programokkal is készülnek, az elsősorban belföldről érkező kisgyermekes családok számára.

- Családbarát szállodaként számos gyermekműsorral készülünk, a térségben egyedülálló 300 négyzetméteres játszóházunkban. Ilyen például a tökfaragás, az interaktív zenés gyermekműsor, a halloweeni tematikájú arcfestés,  csillámtetoválás, lufihajtogatás  és a mini diszkó  - osztotta meg Lengyel Réka a Wellness Hotel Gyula értékesítési munkatársa.

A részletes programsort az eseményeken való részvétel esetleges feltételeivel és áraival a Gyulai Vár és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont weboldalán, illetve Facebook felületén találják.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL