Elmenekült, de Belgiumban elfogták

2021. február 13. 09:37 | behir.hu

A Békés megyei rendőrség őrizetbe vett egy román állampolgárt. A férfi társaival tavaly nyáron huszonkilenc határsértőt próbált meg Nyugat-Európába vinni, a rendőrök azonban Tótkomlóson feltartóztatták őket. Ekkor elmenekült, de nemzetközi elfogatóparancs alapján megtalálták.

Embercsempészéssel gyanúsítható román állampolgárt vett őrizetbe a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya.

A 19 éves férfi két társával 2020. július 23-án éjjel huszonkilenc határsértőt akart eljuttatni Nyugat-Európába. Ő és egyik társa egy kistehergépkocsival érkeztek Magyarországra, majd a határ közelében felvették a magyar–román államhatáron átgyalogolt szomáliai és szír állampolgárokat. A harmadik férfi személygépkocsival ment előttük, hogy biztosítsa az útvonalat.

A rendőrök először őt igazoltatták, Tótkomlóson, a Pozsonyi utcában állították le. Azt mondta, hogy Ausztriába tart, ott vállal munkát. A városban járőröző körzeti megbízottak továbbengedték, de követték. Látták, hogy visszafordult és nem sokkal később már mögötte volt a román rendszámú kisteherautó.

Amikor ezt a járművet is leállították, a vezetőfülkéből ketten kiugrottak. Egy határsértő maradt ott, további huszonnyolc külföldit pedig a jármű rakterében találtak meg a rendőrök.

Az elmenekült két férfit a személygépkocsi vezetője felvette és Kaszaper felé indult velük, de amikor beért a településre és meglátta az őt figyelő rendőrök autóját, nekiütközött egy háznak. Mindhárman kiugrottak a kocsiból. Egyiküket elfogták, ő letartóztatásban van, a másik két férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A menekülő páros egyik tagját Belgiumban elfogták, és a magyar rendőrök 2021. február 12-én Magyarországra hozták. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya a 19 éves temesvári férfit őrizetbe vette, a vele együtt elmenekült, szintén román állampolgárságú, embercsempészéssel gyanúsítható férfi ellen pedig továbbra is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.

Forrás: police.hu

További programok »

FEL