Elmaradnak a víz világnapi rendezvények Gyulán

2020. március 12. 12:11 | behir.hu

A koronavírus elleni védekezés érdekében elmarad a március 18-ra hirdetett KÉK című víz világnapi kiállítás megnyitója, valamint a március 20-ra meghirdetett városi víz világnapi rendezvény - tájékoztatott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

A Kövizig közleményében azt is jelezte, hogy a szakértő zsűri elbírálja a víz világnapi pályázatokra beérkezett pályaműveket. A szervezők az iskolákon keresztül értesítik a győzteseket március 20-án, a nyereményeket pedig eljuttatják az iskolákba, illetve az óvodákba.

A vízügyi igazgatóság köszönetét fejezi ki az intézményvezetők, pedagógusok felé a víz világnapi rendezvény szervezésével kapcsolatos segítségért és köszöni a rendezvényen fellépők munkáát is, bízva abban, hogy a jeles alkalmon, 2021-ben újra közösen ünnepelhetnek.

 

További programok »

Itthon

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
08:11
FEL