Elmarad az idei Kézműves Sörfesztivál Gyulán

2020. április 30. 17:56 | Mikóczy Erika

Mivel augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényt tartani, így elmarad a júniusi sörfesztivál is.

A fennálló veszélyhelyzet idején, a koronavírus-járvány elleni hatékony védekezés érdekében a pétneken bejelentett kormányhatározat augusztus 15-ig megtiltotta az 500 főnél nagyobb létszámú szabadtéri rendezvények megrendezését. Idén a Kézműves Sörfesztivált június 11. és 13. között rendezték volna meg.

"A fesztivál előkészítése rendben megtörtént, viszont a kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel, a jogszabályi tilalomra figyelemmel úgy döntöttünk, hogy az idei Kézműves Sörfesztivált nem tartjuk meg" – olvasható a szervezők közleményében. 

Mint írják, a Kézműves Sörfesztivál és kísérőrendezvénye, a Central European Beer Awards 2018-as megalapítása óta komoly ismertséget és elismertséget vívtak ki maguknak, köszönhetően az Európa több országából benevezett sörkülönlegességeknek és a nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűrinek. Idén már érkeztek nevezések Belgiumból, Szlovákiából, Csehországból, Szlovéniából, Olaszországból, Lengyelországból és Ausztriából, a zsűri tagjai között pedig cseh, szlovák, olasz és amerikai szakembereket is köszönthettünk volna. A jelenlegi helyzetben, az utazási korlátozások miatt rendkívül nehéz lenne biztosítani a rendezvény nemzetközi jellegét, így emelve annak szakmai színvonalát.

"Az emberek egészsége mindennél fontosabb, ezért az emberek egészségének védelmében a nagy látogatottságú és nemzetközi sörkülönlegességeket felvonultató Kézműves Sörfesztivál – Gyula és a Central Euroean Beer Awards 2020-ban nem kerülnek megrendezésre. A szervezőkkel együttműködésben mindent megteszünk azért, hogy 2021-ben újra Gyulán köszönthessük a magyar és nemzetközi kézműves főzdék képviselőit egy minden eddiginél színvonalasabb fesztiválon" – zárult Bora Imre fesztiváligazgató és Görgényi Ernő, Gyula polgármesterének közös közleménye.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL