Elkezdődött és szombat estig meg sem áll a 2. Békéscsabai Utcazene Fesztivál

2025. május 23. 17:54 | Gulyás Gergő

A Békéscsabai Utcazene Fesztivál a tavalyitól eltérően egy helyett kétnapos lett. A rendezvény célja, hogy a fiatal és feltörekvő előadók, zenekarok, együttesek teret és lehetőséget kapjanak a bemutatkozásra. Az érdeklődőknek idén is lehetőségük lesz szavazni a kedvencekre, így az ötfős zsűri szavazatai kiegészülnek a közönségével is, ennek köszönhetően pedig a három dobogós helyezés mellett különdíjakat is kiosztanak a versenyző bandák között.

A tavalyi nagy siker után idén két naposra bővítették a szervezők a Békéscsabai Utcazene Fesztivált. A zenekedvelő békéscsabaiak így május 23-án, és 24-én is találkozhatnak a különböző stílusokat képviselő zenekarokkal. A program első napján az esős időjárás miatt a zenekarok a Csabai Rendezvénypajtában kaptak helyet, de ez mit sem rontott a hangulaton.

– Az a célunk ezzel a fesztivállal, hogy Békéscsabát egy kicsit megmozgassuk. Szeretnénk egy olyan fesztivált csinálni, ami a kisgyerektől kezdve az idősebb korosztályig mindenkinek szól. Úgy gondolom, ez egy olyan fesztivál, amit mindenki tud élvezni, teljesen ingyenesen látogatható, semmihez nem kötött, talán csak a jó idő hiányzik most, azon kívül minden adott – hangsúlyozta Szenes Patrik, a fesztivál egyik főszervezője.

A második napon már a meghirdetett helyszíneken és időpontokban találkozhatunk a fellépőkkel Békéscsaba különböző pontjain. A szervezők összesen tizenegy helyszínt jelöltek ki, és közel negyven zenekar mutatkozik be a saját stílusában. A bandák nem csak Békéscsabáról érkeznek, hanem a környező településekről is jelentkeztek, hogy megmutassák magukat a nagyközönségnek. A bandák stílusa igen színes, hiszen a rapperektől kezdve a pop stílus is megszólal az előadóktól.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
2026. január 11. 17:10
FEL