Elkezdődik a hatvanöt év felettiek infokommunikációs képzése

2018. február 27. 10:28 | behir.hu

Ennek keretében az idén százezer 65 év feletti polgár szerezheti meg a számítógép- és internethasználattal kapcsolatos alapismereteket vagy mélyítheti el tudását tizenkétszer kétórás időkeretben – hangzott el a kormányzati forrásból finanszírozott, 1,2 milliárdos költségvetésű képzést bemutató hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: mindannyiunk életét gyökeresen változtatja meg a digitalizáció, a kormányzat célja pedig az, hogy ebből mindenki minél több előnyt emelhessen át a maga életébe.

Hangsúlyozta: az elmúlt években komoly, több esetben az uniós ütemterveknél is gyorsabb infrastruktúra-fejlesztés zajlott Magyarországon, az internet áfájának 27-ről öt százalékra csökkenésével estek az előfizetési díjak, emellett számos olyan program indult, amelyekkel a felhasználói ismereteket terjesztik.

Mint mondta: mindezek eredményeként a 79 százalékos uniós átlag fölé emelkedett Magyarországon az internet-felhasználók aránya, ugyanakkor a kormányzat folytatja a körbe lépéshez szükséges ismeretek oktatását végző programok támogatását. Kiemelte: Magyarországnak jó esélye van az elsők között alkalmazni az ötödik generációs (5G) mobiltechnológiát.

Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos kiemelte: az uniós tagállamok közül Magyarországon kezdtek kormányzati szinten foglalkozni azzal, miként részesülhetnének az idősek is minél nagyobb számban és mértékben az informatika vívmányaiból, kiemelte: napjainkban a polgárok 19 százaléka idősebb 65 évnél, de 2030-ra ez az arány 25 százalékig emelkedhet.

 

Ötezer hátrányos helyzetű idős ember kapott számítógépet és ingyenes internet-hozzáférést

 

Felidézte: a kormányzat 2013-14 során kezdett annak felmérésébe, milyen szolgáltatásokra volna szüksége a korcsoport tagjainak, hogy otthonában tölthessék nyugdíjas éveiket, majd két éven keresztül készült egy modellprogram; egy évvel ezelőtti kormánydöntéssel ötezer, hátrányos helyzetű idős ember kapott számítógépet és ingyenes internet-hozzáférést, valamint a felhasználást segítő támogatói hálózatot.

Hozzátette: tavaly nyáron készítettek országos reprezentatív felmérést arról, hogy igényelnének-e az idősek a felhasználói ismereteket oktató kurzust, novemberben pedig kormánydöntés született annak elindításáról.

Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a parlament gazdasági bizottságának tagja az eseményen kiemelte, 2010-ben a kormányzat meghirdette az együttműködés politikáját, amelynek részeként az időseknek a nyugdíjak értékének megőrzését ígérték.

Hét év távlatából azt mondhatjuk, hogy ennél egy kicsit többet is sikerült tennünk a nyugdíjasokért – mondta a képviselő a nyugdíjprémiumot és az Erzsébet-utalványokat hozva példaként, hangsúlyozva, hogy ezek az intézkedések biztonságot adnak a nyugdíjasoknak.

Az idősek számára az előttünk álló választás tétje az, hogy ezeket a vívmányokat, az együttműködésünknek ezeket a konkrét formáit meg tudjuk-e őrizni és tovább tudunk-e menni ezen az úton – jelentette ki.

Hozzátette: abban is próbálnak segíteni a nyugdíjasoknak, hogy aktív, teljes életet élhessenek, példaként említve a munkavállalást lehetővé tevő nyugdíjas-szövetkezeteket, akárcsak az idősek számára digitális kompetenciákat adó oktatást.

Böröcz László, az eseménynek helyet adó V. kerület fideszes alpolgármestere az eseményen kiemelte: a kerület lakosságának jelentős hányada tartozik az aktív időskorúak táborába, akiket rendszeresen és sokrétűen támogat az önkormányzat, így nem volt kérdés a számukra, hogy elsőként kapcsolódnak be ebbe a programba.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL