Digitális Jólét Program: Hazánk is a digitalizáció győztese lehet

Digitális Jólét Pont nyílt csütörtökön, Békéscsabán. Az eseményen Deutsch Tamás Európa Parlamenti képviselő, a Digitális Jólét Program végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztos számítástechnikai- és infokommunikációs eszközöket adott át az iskola képviselőinek. A program célja, hogy hazánkban mindenki a digitalizáció nyertese legyen, és minél hamarabb a digitális írás, olvasás, birtokába jusson – mondta a miniszterelnöki biztos.

A weblapkezeléssel ismerkedett egy csoport csütörtök délután az újonnan kialakított Digitális Jólét Ponton. Van, akit a tanítványai ösztönöztek arra, hogy elsajátítsa a számítógépes alapismereteket.

– Sokáig azt mondtam, hogy én soha nem fogom ezt megtanulni. Az első osztályos tanítványaim tanítottak és szorítottak rá, mert elkezdtem szégyellni magam amiatt, hogy semmit nem tudok – árulta el Pusztai Ágnes.

Néhányan azért ismerkednek a digitális eszközökkel, mert családtagjaik sarkallták rá őket.

– Az unokáim is jobban kezelik ezeket a dolgokat, mint mi. A feleségem sem nagyon ért hozzá, de ez ezzel a korral jár. Ha van rá lehetőség, akkor mi is beiratkozunk a tanfolyamra, hogy még egy kicsit aktívabbak legyünk – fogalmazott Beliczay Béla.

A Digitális Jólét Pont Békéscsabán a BSZC Nemes Tihamér szakiskola épületében kapott helyet.

– A program lényege, hogy az idősebbeknek, a nyugdíjasoknak próbáljunk informatikai ismereteket nyújtani. Talán az ő életükből kimaradtak ezek a dolgok és nehezebben bánnak ezekkel az eszközökkel. Például ha az unokájuk külföldön dolgozik és szeretnének velük kapcsolatot teremteni, akkor van lehetőség erre, de nem ismerik a programokat. Többek között ezt szeretnénk nekik megmutatni – emelte ki Maczik Mihály intézményvezető.

Az átadó ünnepségen a programért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy a digitális kompetencia ma legalább olyan fontos, mint az írni és olvasni tudás.

– Annak érdekében, hogy mi, magyarok győztesei lehessünk a digitalizációnak, mindenkinek meg kell teremteni a lehetőségét, hogy ezt a tudást, ezt az ismeretanyagot elsajátítsa – fogalmazott Deutsch Tamás.

Az ígéretek szerint év végéig az ország 1500 helyszínén alakítanak ki digitális jólét pontokat majdnem 1200 településen.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,