Elkészült a dobozi bölcsöde

2022. december 27. 08:32 | Szabó Judit

A dobozi önkormányzat 2014 óta összesen hatvanöt nyertes pályázaton van túl. A közelmúltban kilenc projektet adtak át, melyből az egyik legnagyobb a Dobozi Bölcsőde tetőszerkezetének felújítása volt.

A település 2018-ban nyert először a Belügyminisztériumtól a bölcsőde felújítására egy nagyobb összeget. Ebből a bölcsőde külsőleg és belsőleg is teljesen megújult, a tetőszerkezetet kivéve.  

– Nagyon régi az épület, és korábban nem sikerült pályázatot nyerni a tetőszerkezet felújításra. Mivel régi az épület, szükséges volt a tetőszerkezet kicserélése, javítása – fejtette ki Orodán Mária, intézményvezető.

A bölcsőde jelenleg harminc fővel, azaz teltházzal működik. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy már a jövő évre is betelt az intézmény összes férőhelye, ezért is volt szükséges a teljeskörű felújítás.

– A tető felújítása is megvalósult, erre végül a Magyar Falu Program adot lehetőséget. Műszakilag nagyon nagy szükség volt a körülbelül 70-80 éves tetőszerkezetneknek a felújítására. Ebben a héjazat cseréje, a szarufák cseréje, felújítása, pótlása történt meg, valamint a cseréplécezés és a védőfólia is rákerült a tetőre – mondta el Köves Mihály, polgármester.

Az épületben korábban, még egy 2018-as projekt részeként zajlott a hidegburkolatok cseréje, a festés, a mosdóhelyiségek, valamint az udvar rendbehozatala. A  szakemberek kicserélték a nyílászárókat, és a fűtést is korszerűsítették. Ezt egészítette ki a mostani, Magyar Falu Programban nyert összeg, melyet a tetőszerkezet felújítására fordítottak.

Galéria

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL