A Gyulai Járási Ügyészség most vádat emelt az ügyben közúti veszélyeztetés bűntette miatt. A vádirat szerint a két férfi között régóta feszült volt a viszony, mivel a vádlott korábbi élettársa a sértett párja lett. A konfliktus a Wesselényi utcán csúcsosodott ki: a vádlott megfordult autójával, majd kb. 77 km/órás sebességgel száguldott vissza, egyenesen a sértett felé.
Bár a férfi látta, hogy az úttest szélén ott áll az ismerőse, nem lassított, nem tért ki, hanem változatlan irányban közeledett felé. Csak annak köszönhető, hogy nem történt tragédia, hogy a sértett az utolsó másodpercben elugrott a kocsi útjából. Az eset után a vádlott lassítás nélkül továbbhajtott. Bár személyi sérülés nem történt, az ügyészség szerint egyértelműen fennállt a reális veszélye annak, hogy a férfi súlyosan megsérülhetett volna.
A vádirat alapján az ügyészség próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést és a járművezetéstől való eltiltást indítványozott a bíróság felé.
Forrás: Békés Vármegyei Főügyészség