A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Vörös Ferenc r. dandártábornok köszöntötte azokat a munkatársakat, akik kerek évfordulójukat ünneplik, míg mások kimagasló szakmai munkájukért, illetve hosszú szolgálati idejükért vehettek át elismerést. A szolgálati jeleket, emléktárgyakat és Szent György Emlékplaketteket ünnepélyes keretek között adták át – ismertette a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.
40 év szolgálat után szolgálati jelet vehetett át Dr. Tábi Tibor r. alezredes, a Gazdasági Igazgatóság osztályvezetője. 30 év szolgálat után szolgálati jelet vehetett át Popol Erika Mária r. alezredes, a Rendészeti Igazgatóság kiemelt főelőadója és Szentandrászki János r. alezredes, az Ellenőrzési Szolgálat kiemelt főellenőre. 20 év szolgálat után szolgálati jelet vehetett át Sonkoly János r. őrnagy, a Rendészeti Igazgatóság főügyeletese.
Kerek évfordulójuk alkalmából elismerésben részesültek:
- Szabó Melinda r. őrmester, a Gyulai Rendőrkapitányság járőre
- Wegrosta Ildikó, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság ügyviteli segédelőadója
- Ambrus Anna r. alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság osztályvezetője
- Dr. Nagy Gábor c. r. alezredes, a Bűnügyi Igazgatóság kiemelt főnyomozója
- Sütő Gábor r. alezredes, a Rendészeti Igazgatóság ügyeletvezetője
- Orbán Krisztián c. r. őrnagy, az Orosházi Rendőrkapitányság kiemelt fővizsgálója
- Tébi László r. főhadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság vizsgálótisztje
- Cseresznyés József r. főtörzszászlós, a Békéscsabai Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka
- Gurmai László r. főtörzszászlós, a Szeghalmi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka
- Klenóczki György r. főtörzszászlós, a Békéscsabai Rendőrkapitányság őrparancsnoka
- Piros Zsolt c. r. főtörzszászlós, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság technikusa
- Ottlakán Attila c. r. főtörzszászlós, a Gyulai Rendőrkapitányság járőrvezetője
- Jevuczó István r. alezredes, a Rendészeti Igazgatóság kiemelt főelőadója
- Litauszki Zoltán, a Gazdasági Igazgatóság fizikai alkalmazottja
- Jurák Napóleon László, a Rendészeti Igazgatóság fizikai alkalmazottja
- Kovács Attila, a Gazdasági Igazgatóság fizikai alkalmazottja
- Frank Sándor, a Gazdasági Igazgatóság fizikai alkalmazottja
- Sánta Sándor, a Rendészeti Igazgatóság fizikai alkalmazottja.
Példamutató szolgálatteljesítésért Szent György Emlékplakettet kapott:
- Andirkó Cintia r. főhadnagy, a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozótisztje
- Gaál Zoltán r. főtörzsőrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság járőrparancsnoka
- Csicsely-Condrut Jennifer r. őrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság járőrvezetője.