A rendőrség munkatársai a mindennapjaik során használt eszközeiket mutatták meg az érdeklődőknek, a gyerekeket pedig játékos feladatokkal is várták. Ebben az évben is számtalan program csalta az érdeklődőket a főtérre.
A szervezők több állomást állítottak fel: voltak balesetmegelőzési feladványok, különböző tesztfeladatok, bűnmegelőzési játékok, kerékpáros ügyességi pálya, és forgalomirányítás is, de nagy sikert aratott a motoros szimulátor és a rendőrrobot is. Ezen felül ezzel a rendezvénnyel a rendőrség nem titkolt célja a toborzás is.
– Kiskorban még fogékonyak a gyerekek: a rendőrmotor, rendőrautó mindig nagyon népszerű, de készültünk toborzó sátorral is, itt azok, akik esetleg már nagyobbacskák, és kacsintgatnak a rendőri pálya felé, azok tudnak kérdezni, szórólapot, csomagot tudnak magukkal vinni és megtalálják a jelentkezés feltételeit is – mondta Deményné Tűri Zsanett r.hadnagy, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A köznevelési intézményekben ugyan tavaszi szünet van, de a Kölcsey utcai és Ligeti sori Óvodából idén is szép számmal látogattak ki a gyerekek és az óvodapedagógusok a rendezvényre. Az intézmény igazgatója elmondta, hogy a legkisebbek is nagyon szeretik az ilyenfajta közösségi programokat.
– Részben azért is tartjuk fontosnak ezeket a közösségi programokat, mert közel tíz éve Biztonságos Óvoda címmel rendelkezünk, tehát a mindennapjainkban, a pedagógiai programunkban is fontos feladatunknak tekintjük a gyermekeket érintő legfontosabb közlekedés biztonsági ismeretek átadását, ezért is szeretünk ezeken a programokon részt venni – fogalmazott Pribelszki Péterné, a Kölcsey utcai és Ligeti sori Óvoda igazgatója.
A rendőrnap leglátványosabb programja pedig idén is a szolgálati kutyák bemutatója volt, amikor még azt is meg mutatták, hogy végtelen bátorság rejlik a szolgálatot teljesítő állatokban.