Elhunyt Králik János

2021. május 29. 18:23 | behir.hu

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Kós Károly Technikum és Szakképző Iskola megrendülten tette közzé, hogy újabb kollégájuk lépett az égi katedrára: elhunyt Králik János.

Mint írják, Králik János neve összeforrt a békéscsabai faipari képzéssel. Majd' négy évtizeden keresztül volt asztalos szaktanár a Békéscsabai SZC Kós Károly Technikum és Szakképző Iskolában.

Králik János 1978-ban végezte el a műszaki oktató képzést, 1999-ben pedig a közoktatásvezetői szakot szintén a Budapesti Műszaki Egyetemen. Munkájának elsődleges szempontja a tudásátadás, a magas szintű szakmai színvonalú oktatás volt. Volt tanítványai közül többen később szintén asztalos szakoktatók, vagy mérnökök, faipari doktorok lettek.

Diákjainak versenyeredményeiben mérhető szakmai sikerei szinte felsorolhatatlanok. Több mint félszáz tanulója mondhatja magát "szakma kiváló tanulójának", több alkalommal pedig sikerült az Országos Szakma Kiváló Tanulója verseny döntőjét Békéscsabán megszerveznie.

Tanműhelyvezetőként szigorú, következetes, maximalista volt és ezt várta el a kollégáitól is. A tanműhelyet vezetése alatt rend és fegyelem jellemezte. Az elvégzett munkák minősége kifogástalan, magas szintű volt.

2000 és 2009 között a pályázati beszerzések során a tanműhely gépesítettségét, eszközellátottságát a legkorszerűbb színvonalra emelte, az iskola az ország egyik legfelszereltebb intézménye lett. Sok-sok egyéb fejlesztése, ötlete mellett megálmodta és a gyerekek segítségével megvalósította az iskola könyvtárának teljes átalakítását. Az ablak- és padlócserét, a festést, valamint megtervezte a könyvtár máig egyedi- és különleges teljes bútorzatát, mely azóta is méltó dísze az iskolának. 

Králik János életébe nagyon sok minden fért bele a tanításon kívül: nyári művészeti táborok, kézműves iskola szervezése, és talán mind közül a legfontosabb; a tánc, amelyben nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket ért el feleségével együtt.

Munkáját és minden tevékenységét a lehető legmagasabb fokon és országos elismertséggel művelte. Megrendülten búcsúznak tőle egykori kollégái és volt tanítványai és ismerősei.

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
18:50
FEL