Életeket menthet az érzékelő

2018. december 26. 07:58 | Szendi Rita

Az elmúlt évek során egyre többen ismerték fel a szén-monoxid veszélyeit és sokan szereltek fel otthonukban a veszélyes gáz kimutatására alkalmas érzékelőt. A szakemberek szerint érdemes tudni, hogy nem csak fűtési időszakban keletkezhet baj az otthonunkban.

 

 

Ebben az évben eddig emiatt 31 esetben érkezett bejelentés Békés megyéből. Ebből  a szakemberek 25 helyen veszélyes mennyiségű szén-monoxidot mértek.

Egyre többen döntenek úgy, hogy érzékelőt szereznek lakásukba. A szén-monoxid veszélyes mennyiségű feldúsulása komoly következményeket okozhat az emberi szervezetben.

– Mivel ez a gáz kis koncentrációban is rendkívül mérgező, egy speciális mértékegységben, ppm-ben mérik. A szénmonoxid 200 ppm-nél már fejfájást, szédülést, hányingert okozhat. Ennek a mérőszámnak a folyamatos emelkedésével súlyosbodnak a tünetek 300-600 ppm között 2-3 óra tartózkodás után eszméletvesztéshez is vezethet – fogalmazott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei tűzoltósági főfelügyelője, Maczek Szilárd tűzoltó alezredes.

A megyei tűzoltósági főfelügyelő hozzátette: sok esetben elkerülhető vagy megelőzhető a szén-monoxid kialakulása a megfelelő óvintézkedések és érkezelő beszerzése esetén.

További programok »

FEL