Elengedi a kormány a lakáshitelek egy részét - Itt vannak a részletek

2017. november 15. 12:41 | Diós Zsolt

Megjelent az a május óta várt kormányrendelet, amelynek értelmében minden 3. és további, újonnan születő gyermek után átvállal a kormány 1-1 millió forint lakáshitel-tartozást a szülőktől. A kormány korábbi közlése szerint 17 milliárd forintos, felülről nyitott keretösszeget szánnak a célra 2018-ban, vagyis egyelőre 17 ezer érintett gyermekkel számolnak. A támogatást a területileg illetékes járási hivatalnál lehet igényelni, díjmentesen.

A november 14-ei Magyar Közlönyben jelent meg a rendelet a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről. A 2018. január 1-jétől hatályos rendelet alapján a jogszabály címe ellenére azoknak a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek a csökkentésére is igénybe lehet venni a támogatást, amelyet már felvettek. A jövőben felveendő hitelek közül csak a kifejezetten lakáscélú hitelek csökkenthetők így.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár korábbi bejelentése után nyilvánosságra került néhány információ a tervezetről. Ezek szerint a meglévő lakáscélú és szabad felhasználású jelzáloghitelekből, illetve az újonnan felvett lakáscélú hitelekből engednek el 1-1 millió forintot új gyermek születése esetén. Továbbá minden 2018. január 1-je után megszülető 3. és további gyermek után igényelhető, vagyis meglévők vagy 1. és 2. gyermekek után nem. A kormány 17 milliárdos kiadással számol jövőre (ez évi 17 ezer gyermeket jelentene), de ez felülről nyitott keretösszeg. A bankokkal egyeztették a lépést, ők ezt előtörlesztésként számolják el, előtörlesztési díjukat az állam fizeti. Azon gyermekek után is igényelhető, amelyek „még csak úton vannak" (a terhesség 12. hetétől) vagy örökbefogadottak.

A megjelent rendeletből további részletek is kiderülnek:

  • A támogatás a területileg illetékes járási hivataloknál igényelhető, ez keresi meg a bankot, amely előtörlesztési szándékként értelmezi a hivatal megkeresését.
  • Házastársak, élettársak csak együttesen igényelhetik a kedvezményt, nekik a hitel fedezetét képező lakásban együttesen legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük.
  • Ha együttes igénylés esetén az igénylők egyike nem adósa a jelzáloghitel-szerződésnek, az igénylőn kívül más adós a jelzáloghitel-szerződésben nem szerepelhet.
  • Házastárs, élettárs vér szerinti vagy a kérelem benyújtását megelőzően örökbefogadott gyermeke, illetve jelzáloghitele után is igényelhető. Házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni a gyermekszám számítása során.
  • A támogatás elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, ha pedig a tőketartozás már kisebb a támogatás összegénél, akkor (ide nem értve a késedelmi kamatot) a tőketartozás járulékai csökkenthetők vele. Ha ezek is "elfogynak", az 1 millió forintig fennálló különbözet nem vehető fel.
  • Egy gyermek után csak egyszer vehető igénybe a támogatás, gyermeknek az igénylővel közös háztartásban élő gyermek minősül (kivéve, ha időközben nagykorúvá válik).
  • Csak köztartozásmentes, illetve büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült igénylők vehetik fel. A feltételeket (a lakáshitelhez kapcsolódókat is) a járási hivatal ellenőrzi.
  • A járási hivatal a kérelem elbírálásáért díjat és egyéb költséget az igénylő részére nem számíthat fel, a járási hivatal határozattal dönt a támogatásról.
  • A járási hivatal a támogatásra jogosító feltételek fennállásáról és a támogatás összegéről a támogatást megállapító határozat megküldésével értesíti az igénylőt, valamint a támogatást megállapító határozatot annak véglegessé válását követő napon megküldi a pénzügyi intézmény részére.
  • A pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára teljesít.
  • A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
  • 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a járási hivatalt értesíteni.
  • Ugyanebben az értesítésben, illetve ezt követően évente legalább egyszer a pénzügyi intézménynek tájékoztatnia kell a támogatott személyt arról, mekkora összegű támogatásban részesült, és hogy ezt a magyar kormány biztosította.
  • A pénzügyi intézményt az általa jogszerűen folyósított támogatás összege után 1% költségtérítés illeti meg, amelyet a támogatással az előtörlesztési díjjal együtt számol el a központi költségvetéssel.

További programok »

FEL