5-6 százalékos emelkedés várható idén a reálbéreknél

2022. április 27. 06:24 | behir.hu

A hon- és rendvédelmi dolgozók hathavi illetményének megfelelő összegű fegyverpénz kifizetésének hatását kiszűrve is jelentősen emelkedtek a keresetek és a magas infláció ellenére a reálkeresetek is - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH legfrissebb adatait kommentálva. Az idei évre a reálbérek 5-6 százalékos emelkedését prognosztizálják.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelentése szerint  februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 546 ezer forint volt, 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Az átlagkereset kiugró emelkedéséhez elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatása járult hozzá, amely a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén foglalkoztatottak körében a tavaly februári közel háromszorosára, 1 millió 340 ezer 900 forintra növelte az átlagos összeget az előző havi 512 200 forintról. Ezzel a költségvetési szférában 93,4 százalékkal nőttek az átlagkeresetek tavaly februárhoz viszonyítva, míg a vállalkozásoknál 12,2 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 445 000 forint volt, 14,5 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke 378 100 forint volt, 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami 5,8 százalékos reálnövekedést jelez. Regős Gábor, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági üzletágának vezetője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte: egyszeri tétel, a fegyveres erők hathavi bónuszának kifizetése okozta a keresetek kiemelkedő februári növekedését. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a rendszeres átlagkereset is az inflációt meghaladó mértékben emelkedett. A vállalkozásoknál dolgozók keresete az első két hónapban a magas inflációt meghaladó mértékben nőtt, azaz a reálkeresetek emelkedtek. Ebben a járulékcsökkentés, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, illetve a munkaerőhiány játszott szerepet.

Az erőteljes alapfolyamatoknak, a minimálbéremelésnek, az ütemezett bérpályáknak és az inflációt lekövetni igyekvő évközi béremeléseknek köszönhetően még a várható erőteljes inflációt figyelembe véve is 6 százalék feletti éves nettó reálbér növekedés lehet ebben az évben, ami továbbra is fogyasztásélénkítő erővel bír, így fogyasztási oldalról támaszt ad a GDP-nek.

Forrás: MTI

További programok »

FEL