Elektromos autó segíti az kórházi munkát Orosházán

2020. január 9. 16:56 | behir.hu

Vér és vérkészítmények szállítására, sürgősségi szállításokra, ügyintézésre, szakemberek soron kívüli utaztatására használják majd az új járművet – írja az Orosházi Kórház közleménye.

A magyar kormány biztosította 3 milliárd forintból összesen 249 elektromos járművet szereztek be, amit az ország 90 egészségügyi intézménye között osztottak szét. A napokban érkezett meg az Orosházi Kórházba egy Volkswagen Golf típusú elektromos autó. A null kilométeres jármű teljesen elektromos meghajtású, egy töltéssel kétszáz kilométert tud megtenni. Járt hozzá nyári- és téligumi szett, és az összes, mai kornak megfelelő extrával fel van szerelve. 

Az E-autót a kórház hivatásos sofőrjei fogják használni. Ezzel szállítják majd a vérkészítményeket, fontos leleteket és iratokat Szegedre, Békéscsabára vagy Gyulára, illetve a városi ügyintézést is az új járművel bonyolítják majd.

Hamarosan elkészül a kórház területén az elektromos töltőállomás is, amiről gyorsan feltölthető lesz a jármű. 

Az E-autó használata éves szinten komoly költségmegtakarítást eredményez majd, hiszen a töltéshez használt elektromos áram olcsóbb, mint az üzemanyag, ráadásul a kórház tetejére 1 éve telepített 780 db napcella jelentős mennyiségű elektromos energiát termel, amit szintén fel lehet használni a jármű töltésére.

Forrás: Orosházi Kórház

További programok »

Itthon

Internetre feltöltött videókban fenyegette haragosát a csabai férfi

Személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó fogházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 42 éves többszörösen büntetett előéletű, békéscsabai illetőségű, de kétegyházi tartózkodási helyű férfival szemben, aki az internetre feltöltött videókban életveszélyesen megfenyegette egyik haragosát.
11:10
FEL