Eladják és lebontják a Körös Hotelt

2020. július 29. 12:29 | Papp Ádám Sándor

Az elmúlt 20 évben több terv is született a korábbi szálloda rendbehozatalára. A legfrissebb fejleményekről Herczeg Tamás országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót szerdán.

Az 1970-es évek elején felépült Körös Hotel több, mint 20 éven keresztül nívós szállodája volt Békéscsabának: a csabaiak körében népszerűek voltak a lakodalmak, szilveszteri mulatságok, a külföldieket pedig szálláshelyként vonzotta a létesítmény – derült ki korabeli írásokból.

A hotelt a rendszerváltást követően azonban elhanyagolták, a ’90-es évek második felében csődbe ment és bezárt. Azt követően az üde foltot egy fekete folt váltotta, hiszen az épület a hanyatlás miatt romos állapotba került, amely rontotta a város összképét és hajléktalanok is belakták, majd egy óriási hirdetőfelületté vált. Az elmúlt 20 évben több terv is született a korábbi szálloda rendbehozatalára.

A Csabai Mérleg 2009-es kiadványából kiderül, hogy az évtized végére balesetveszélyessé nyilvánították az épületet, amelyet az akkori polgármester a hotel területére való be és kilépés megszüntetésével próbált elhárítani.

Részlet a Csabai Mérleg 2009. 05. 07. számából

Részlet a Csabai Mérleg 2009. 05. 07. számából

 

A békéscsabai lakosok is kíváncsian várták, hogy mi történik a balesetveszélyes épülettel. Többen bíztak abban, hogy a korábbi Körös Hotel lehet még a város „új jelképe”. A sárga újság egyik 2010-es számából kiderül, hogy a városvezetők lakossági fórumon ismertették azt, hogy a területen szükség van új parkolóhelyekre és a közösségi tér bővítésére. Erre a megoldás a Körös Hotel lebontása lett volna.

 

Részlet a Csabai Mérleg 2010. 06. 03. számából

Részlet a Csabai Mérleg 2010. 06. 03. számából

 

A romos állapotban lévő épületben azonban több év elteltével sem történt érdemi változás. A magántulajdonban lévő egykori hotelt nem modernizálták és a lebontása is elmaradt. 2014-ben azonban megcsillant a remény: a város vezetése bejelentette, hogy egy holland befektető megvásárolná az ingatlant.

 

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 09. 11. számából

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 09. 11. számából

 

Ezt követően elindult a tervezés azzal kapcsolatban, hogy mit hozzanak létre az addigra már romossá vált hotel helyén. A tervező egy függönyfalas szerkezetű, modern, a környezetet visszatükröző épületet tartott ideálisnak.

 

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 10. 07. számából

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 10. 07. számából

 

2014. október 9-én aláírták a Körös Hotel adásvételéről szóló szerződést is, amelyet a holland Louis August van Balen vásárolt meg. Akkor azt nyilatkozta az új tulajdonos, hogy „szándékaik komolyak, elképzeléseik megvalósításához pályázati forrásokat keresnek, ha nem találnak, akkor saját erőből finanszírozzák a beruházást.”

 

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 10. 23. számából

Részlet a Csabai Mérleg 2014. 10. 23. számából

 

Eltelt közel fél évtized és Békéscsaba korábbi, üde színfoltja romos állapotban, ponyvával lefedve, mindössze hirdető felületként funkcionált továbbra is. Louis August van Balen tulajdonos 2019. júniusában azt nyilatkozta a behir.hu-nak, hogy az elmúlt években szálláshely-fejlesztésre kerestek pályázati forrást. A funkcióra tűzoltósági, szakhatósági engedélyt nem kaptak, így más lehetőséget kerestek az épület hasznosítására. 2017-ben egy irodaházakat üzemeltető, svájci befektető jelentkezett azzal a szándékkal, hogy banki call-centert működtetne az épületben, de nem voltak megfelelőek a létesítmény paraméterei. A tulajdonos az interjúban hangsúlyozta, hogy szívesen szabadulna az épülettől, hiszen összesen több mint 100 millió forintot költöttek arra, hogy újra szállodaként üzemeltessék az egykori Körös Hotelt. 

Úgy tűnik, hogy a holland tulajdonosnak sikerült érdeklődőt találnia arra, hogy túladjon a Körös Hotel épületén. Herczeg Tamás országgyűlési képviselő szerdán az 50 éves létesítmény előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol beszámolt a hotellel kapcsolatos legfrissebb információkról.

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a Körös Hotel előtt tartott sajtótájékoztatót. Fotó: behir.hu

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő a Körös Hotel előtt tartott sajtótájékoztatót. Fotó: behir.hu

 

Mint mondta: az elmúlt években nem talált az önkormányzat olyan befektetőt, aki érdemben tudott volna bármit kezdeni az épülettel, tehát felújítani és új funkciót adni annak. Kiemelte: ezért az év elején Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez fordult azzal a javaslattal, hogy az állam vásárolja meg az ingatlant, bontsa le és lehetőség szerint zöld felületet létesítsen a területen. Mint mondta, a kormányfő rábólintott kérésére; elkészült az erről szóló előterjesztés, amelyről szeptemberben már kormánydöntés is születhet. Hozzátette: a lépéssel végre eltűnhet a városból a fekete folt és olyan közeg jöhet létre, amely a békéscsabai lakosok számára fontos.

A Körös Hotel történetéről készült egy több, mint 6 és fél perces ismeretterjesztő videó is, amely alaposan bemutatja az épület történetét korabeli képekkel tűzdelve. A kisfilmet a leghíresebb videómegosztó oldalon lehet megtekinteni.

 

További programok »

FEL