Elballagtak az Andrássy Gyula Gimnázium végzősei – galériával

2025. május 3. 15:18 | Osgyán Ágnes

Öt osztályból mintegy százhatvan diák ballagott el a Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégiumból szombaton. A végzős tanulók tarisznyával a vállukon és virágcsokorral a kezükben utoljára járták végig az iskola tantermeit, folyosóit.

Az ünnepségen a tizenegyedik évfolyam nevében Szabó Krisztina Tímea búcsúzott a végzős tanulóktól, majd az intézmény főigazgatója osztotta meg gondolatait.

– A ballagás, a búcsúzás mindig egy megható és nehéz pillanat. Amikor elbúcsúzunk egy-egy évfolyamtól, mi, tanárok is kevesebbek leszünk valamivel, hiszen minden diák magával visz egy darabot belőlünk. Ugyanakkor ezek az alkalmak hatalmas büszkeséggel töltik el a pedagógusok és a szülők szívét. A fiatalokon is érezhető, milyen nehéz elszakadni az iskolától, amely hosszú éveken át második otthonuk volt – fogalmazott Szabó László.

 

Az ünnepségen elismerték a ballagók munkáját. A fiatalok díjat vehettek át tanulmányi- és sporteredményekért, de a közösségében végzett tevékenységet is honorálták. Az évfolyamból a szokásoknak megfelelően díszpolgárt is választottak, továbbá átadták a Barát Tünde-díjat is, amely az iskola egykori pedagógusának emlékét őrzi.

– A díjat 2022-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy Barát Tünde tanárnő szakmai és szellemi örökségét továbbvigyük. A pályázatra fiatalok két kategóriában küldhetik be munkáikat: az egyikben fotóval és írásművel, a másikban filmmel vagy mozgóképes alkotással indulhatnak – mondta el Dián Tamás, a néhai tanárnő élettársa.

Az elismerést minden évben az a két diák kapja meg, akik az adott év központi témájához kapcsolódva a legkiemelkedőbb pályamunkát nyújtják be. A téma mindig olyan értéket tükröz, amely Barát Tünde számára is meghatározó volt, idén a „bizalom” került a középpontba. A díjazottakról egy tizenegy tagból álló bizottság dönt, amelynek tagjai a tanárnő egykori kollégái, barátai és családtagjai.

 

A díjátadó alkalmából a pedagógus egykori diákjai is visszatértek alma materükbe. Tobak László a tanárnő első osztályába járt, amelyet osztályfőnökként vezetett. Az öregdiák kiemelte: Barát Tünde mindig következetes volt és soha nem kivételezett. Ugyanakkor a kedves, emberséges oldala is megmutatkozott, mindig nyitottan fordult mások felé.

A ballagók nemcsak tanáraiktól, de az iskolától is búcsút vettek, ahol barátságok születtek, számos élménnyel gazdagodtak.

– Különös, kicsit keserédes érzés elballagni, nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan elérkezik ez a pillanat. Nagyon jó élményekkel gazdagodtam, bár voltak nehezebb időszakok, mégis hálás vagyok az itt szerzett tapasztalatokért és tudásért – fogalmazott Kakati Lili végzős tanuló. A fiatal hozzátette: a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán szeretné folytatni a tanulmányait, és úgy érzi, hogy a gimnázium megfelelő alapot biztosított számára a jövőbeni céljai eléréséhez.

A tanulókra hétfőtől újabb megmérettetés vár: május 5-én a magyar nyelv és irodalommal elkezdődnek az idei érettségi vizsgák.

Galéria

További programok »

FEL