Az ünnepség díszvendége Radomszki Lászlóné fogyatékosságügyi helyettes államtitkár volt, aki egy, az épületben rendezett találkozóra érkezett. Az államtitkárhelyettes kiemelte, betekintést nyerhetett az intézmény életébe, szakmai munkájába. A ballagás kapcsán kiemelte, felemelő érzés volt látni a szülők örömkönnyeit, ahogy látták gyermekeiket elballagni az intézményből.
– Végtelenül jó érzés volt látni azt, hogy milyen professzionális szakmai munkát vágeznek a fejlesztőpedagógusok és az óvodapedagógusok, ahogy ezeket a gyermekeket fejlesztették ahhoz, hogy iskolába tudjanak menni – fogalmazott Radomszki Lászlóné.
Vantara Tünde igazgató aláhúzta, hagyomány az intézményben, hogy minden évben elbúcsúztatják az iskolába készülő gyermekeket.
– Ilyenkor a pedagógusok nagyon készülnek erre a napra, feldíszítik az intézményt, finomságokkal kedveskednek a gyermekeknek. A ballagás maga egy kis műsorral indul, amelyben a gyermekek szerepelnek, majd következik a tarisznyák átadása. A ballagási ünnepség záró részében a gyermekekkel és a szülőkkel közösen, meghitt körben búcsúznak el az intézménytől – ismertette Vantara Tünde.
Idén tíz gyermek hagyja el az intézményt, a szülők és a fiatalok pedig már azt is tudják, hogy ki, hol lépi át az iskola kapuját.
– Van olyan gyermek, aki többségi iskolába megy, de sokan olyan intézményben kezdik meg a tanévet, ahol tanulásban akadályozott, illetve értelmileg akadályozott diákok oktatása zajlik. Egy gyermek van, aki fejlesztő oktatást végző iskolában folytatja, amely a súlyosan, halmozottan sérült gyermekek iskola típusa – árulta el Tóth Ferenc, az óvodai intézményegység vezetője.
Az ovisok énekekkel és tánccal ajándékozták meg a megjelenteket, akik egy xilofonon előadott zenei betétet is hallhattak. A leendő kisdiákok egy kapun átlépve vehették át tarisznyáikat, majd a csoportszobákban más meglepetés is várta őket.