A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halált okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, melyért őt 2 év 9 hónap fogházbüntetésre ítélte, valamint 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Kötelezte továbbá a vádlottat az eljárás során felmerült több mint egymillió forint bűnügyi költség megfizetésére is.
A vádlott utasaival 2023. augusztus 30-án kora délután személygépkocsival közlekedett lakott területen kívül, kb. 60-65 km/h sebességgel, amikor az egyenes útszakaszon – elalvása miatt – fékezés nélkül áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lehaladt az útpadkára és járművével az árok oldalán lévő fának ütközött. A baleset következtében a járműben hátul, baloldalon ülő sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhalálozott. A középső üléssor bal oldali és jobb oldali utasainál az ütközés maradandó fogyatékosságot okozott, míg az elöl, jobb oldalon helyet foglaló sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szerzett. A vádlottnak a baleset során nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülései keletkeztek.
A bíróság ítélete nem jogerős. Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést enyhítés végett.
Forrás: Gyulai Törvényszék