Bárki megismerkedhet a bíróságok munkájával az igazságszolgáltatás napján

2018. október 8. 16:10 | behir.hu

A Békés megyei bíróságokon október 15. és október 19. között az idei évben is lehetőség lesz arra, hogy az „Igazságszolgáltatás Európai Napja” keretében az állampolgárok jobban megismerjék az igazságszolgáltatás és a bíróságok működését, illetve a jogaik érvényesítésének lehetőségeit.

Az Európai Tanács és az Európai Bizottság 2002-ben kezdeményezte a tagállamokban minden év október második felében az „Igazságszolgáltatás Európai Napjának” megtartását. Az idei évben újdonságot jelent, hogy a polgári és büntető ügyszak közösen rendezi meg a programokat, így mindkét területről érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődő csoportok tagjai – írja közleményében  Gyulai Törvényszék.

A Gyulai Törvényszék és a Gyulai Járásbíróság október 17-én az idén is együtt rendezi meg az „Igazságszolgáltatás Európai Napját” a Gyula, Béke sgt. 38. szám alatt található épületében. A résztvevők körbejárhatják a törvényszék épületét, megismerhetik annak történetét, és előadást hallhatnak a bírósági szervezetről, a bíróság munkájáról, az ítélkezésről, annak területeiről, továbbá válaszokat kaphatnak az esetlegesen felmerülő kérdéseikre. Az érdeklődők a „Ki tud többet a bíróságokról?” című jogi témájú vetélkedőn is részt vehetnek.

A Battonyai Járásbíróságon szintén október 17-én az érdeklődők jogismereti előadáson, perszimuláción és kvízjátékon keresztül ismerkedhetnek meg a polgári bíráskodással.

A Békési Járásbíróságon ugyanezen a napon a résztvevő középiskolai osztályoknak bemutatják a bíróság épületét, és az igazságszolgáltatással kapcsolatos tájékoztató előadás meghallgatására, illetve perszimulációra van lehetőség.

A Békéscsabai Járásbíróságon október 16-án a látogatók megtekinthetik a bíróság épületét, majd előadást hallhatnak a bírósági szervezet felépítéséről, illetve a bírósági munkáról.

Az Orosházi Járásbíróságon október 19.-én várják a diákokat jogismereti előadással (ezen belül internetes zaklatás, kommentelés, megosztás, és drogprevenciós témák) és perszimulációval, kvízjátékkal, valamint az épület történetének bemutatásával.

A Szarvasi Járásbíróság október 17. napján rendez egész napos programot: lehetőség nyílik jogismereti előadás meghallgatására, amely vagy „Az internet veszélyei” témakörrel vagy a bírósági szervezetrendszerrel, a bíróvá válás folyamatával, a bíróságok feladataival, a közvetítői eljárással, valamint a bírósági eljárások fontosabb szabályaival foglalkozik.

A Szeghalmi Járásbíróságon 2018. október 17-én kvízjátékon és a jogi témájú előadáson vehetnek részt a diákok.

A nyílt nap alkalmából a Gyulai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon október 17-én, míg a Gyulai Törvényszék Cégbíróságán október 15. napján várják a látogatókat.

Az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében valamennyi bíróság esetén szükséges és célszerű az érintett bíróságon előzetesen jelezni a részvételi szándékot.

További programok »

FEL