Egyre többen tesznek félre pénzt

2023. január 16. 17:25 | behir.hu

Nőtt a megtakarítással rendelkezők száma, sőt azoké is, akik egy évnél hosszabb időre elegendő tartalékkal rendelkeznek – derült ki egy reprezentatív felmérésből.

Az előző, áprilisi kutatáshoz képest 39 százalékról 28 százalékra csökkent azok aránya, akik nem rendelkeznek semmilyen tartalékkal. Megjegyzik ugyanakkor, hogy ez a tartalék a megkérdezettek közel 30 százalékánál legfeljebb 3 hónapra lenne elegendő.

Anyagi probléma esetén, aki teheti, először saját megtakarításához nyúl, vagy a családtól, barátoktól kér kölcsön, ez utóbbi megoldás jóval népszerűbb most, mint áprilisban volt - áll a közleményben, amely szerint a megtakarítással rendelkezők közül 42 százalék még nem nyúlt hozzá tartalékaihoz, és nem is számít arra, hogy erre szükség lehet. A válaszadók 20 százaléka szerint a közeljövőben adódhat olyan helyzet, hogy szükség lesz erre, és 38 százalék azok aránya, akiknek már hozzá kellett nyúlniuk megtakarításaikhoz, még ha nagy részük, az összes megkérdezett 25 százaléka, igyekszik is azt rendre visszapótolni.

A vizsgálat alapján a legtöbben ingatlanjukat, autójukat és háztartási ingóságaikat tennék pénzzé szükség esetén. A könnyen mozgósítható megtakarítások közül a készpénz és a hagyományos bankbetét a legnépszerűbb, de egyre keresettebb a nemesfém is. Az aranyat 51 százalék tekinti értékálló befektetésnek, és 25 százalék szeretne a közeljövőben ékszert vagy befektetési aranytömböt venni.

A közlemény az elmúlt évek kihívásaival magyarázza a tartalékképzés felértékelődését.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Digitalizálódnak a szakmák és ezzel jól járhat a társadalom

Hogyan alakítja át a digitalizáció a tudományok és a szakmák jövőjét? – ezen elmélkedtek „A technológia lehetőségei - az EMBER az új világban” című konferencián, amely a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a biológia, az orvostudomány és a jogtudomány szaktekintélyeit szólaltatta meg. Az alkalmon különböző tudományágak és intézmények szakértői egy platformon vázolták jövőképüket a technológiai fejlődés perspektívájában, a békéscsabai Gál Ferenc Egyetem előadótermében.
2024. április 16. 17:35
FEL