Ez a valódi cinegékkel csak távoli rokonságban élő kis madár Európában csupán szigetszerűen költ. Nagyobb, összefüggő költőterületei Ázsiában találhatóak, a Kaszpi-tengertől egészen a kelet-szibériai partvidékig.
A mintegy 17 cm hosszú madárnál a hím és a tojó különböző színű. A hím hátoldala és a farka sárgásbarnás, a feje világosszürke, barkója (a szem vonalától húzódó, bajuszszerű tollacska), és az alsó farokfedői feketék. A tojónak és a fiataloknak nincsen barkójuk és világosabb árnyalatúak. Társas és tartós párkapcsolatban élő faj. Az egyik legkorábban költő nádi énekesmadarunk, mely akár három fészekaljat is felnevelhet egy évben. Fészkét sűrű nád- vagy gyékénycsomóba rejti el. A barkóscinegék a költési időszakon kívül nagy csapatokban kóborolnak. Hazánkban a nagyobb természetes mocsarakban, tavakban és halastavakon szívesen megtelepszenek, elsősorban a keskenylevelű gyékénnyel kevert, avas nádasokban fészkelnek.
A Kis-Sárréten a Biharugrai- és a Begécsi halastavak és a környező mocsarak (Ugrai-rét, Sző-rét) a fő élőhelyei, de megjelent az utóbbi években létesült vizes élőhely-rekonstrukciókon is. Az elmúlt időszakban a számára kedvező élőhely-változások (természetkímélő nádaratás, megfelelő nagyságú, idős nádasok meghagyása, új vizes élőhelyek létrehozása) hatására egyre gyakrabban találkozunk vele. Az állomány növekszik és ez különösen ilyenkor, a téli hónapokban szembetűnő, amikor is rendszeresen nagyobb, 40-50 példányos csapatai kutatnak táplálék után. Jelenlétükről csilingelő, dallamos hangjuk is árulkodik. Télen fő táplálékuk a nád és a gyékény magja, nyáron inkább a különböző rovarokat fogyasztják.
Biharugrán a különböző turisztikai programokhoz társuló, bemutató madárgyűrűzések alkalmával az egyik leggyakrabban hálóba kerülő madár. Ennek az is az oka, hogy erős náluk az összetartás, erősen hat rájuk társuk hívó hangja. Így a gyűrűzéskor hálóba került példány hangját követve gyakran egy egész csapatot sikerül befogni.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
