Egyre népszerűbb az Erasmus+ program a csabai hallgatók körében

2024. március 20. 17:05 | Vincze Attila

Információs napot tartott a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Kara az intézmény Erasmus+ programjáról szerdán, Békéscsabán. A rendezvényen elsősorban arról tájékoztatták a hallgatókat, hogy milyen tanulmányi lehetőségeket vehetnek igénybe külföldön.

Mintegy 70-80 hallgató gyűlt össze szerda délelőtt a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának nagyelőadójában, hogy az intézmény Erasmus+ által nyújtott lehetőségeiről tájékozódjanak. Csefkó Mónika, az egyetem Erasmus+ koordinátora többek között a program előnyeiről beszélt a tanulóknak, szerinte ugyanis akik belevágnak a külföldi tanulásba, nagy fejlődésen mennek keresztül. Mint fogalmazott, ezeken az alkalmakon a pályázatok beadásában is segítik a hallgatókat, hiszen nem éppen egy könnyű ügymenetről van szó, de szerinte mindenképpen megéri végigcsinálni.

– Jelen pillanatban négy hallgatónk tanul külföldön, hárman tanulmányi mobilitáson, egy pedig szakmai gyakorlaton van és két hét múlva utazik ki hét másik hallgatónk. Ezek szerintünk biztató számok és már a szeptemberi tanévre is gyűlnek a jelentkezések, úgyhogy valami talán elindult – hangsúlyozta.  

 

 

A Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja elmondta, hogy a hallgatók többsége elsősorban Belgiumban tölt el egy-egy félévet, de számos más európai országban is lehetőségük van tanulni. Árpási Zoltán kiemelte, az információs napon a fiatalok a hasznos tudnivalók mellett számos programon, például kvízeken, játékokon vehettek részt, sőt, élménybeszámolókat is hallhattak azoktól az erasmusos diákoktól, akik jelenleg is külföldön tanulnak.

– Az is izgalmas volt a mai programban, hogy bejelentkezett külföldről a jelenleg kint tanuló három hallgatónk, akik Belgiumban vannak képzési programon, egy hallgatónk pedig szakmai gyakorlaton tartózkodik Törökországban. Az érdeklődők tehát élőben láthatták azt, hogy boldogok és örülnek annak, hogy kint lehetnek – részletezte.

Mint az eseményen elhangzott, ebben a félévben még 21 napig jelentkezhetnek a kar hallgatói, ha részt kívánnak venni az Erasmus+ programban.

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL