Egyre nagyobb szerepet kap a biogazdálkodás Magyarországon

10:20 | behir.hu

Magyarországon ma már a mezőgazdasági termőterületek mintegy 9 százalékán folyik ökológiai gazdálkodás, miközben folyamatosan nő a kereslet a bioélelmiszerek iránt. Az ökogazdálkodás helyzete és jövője kiemelt témája volt az AgroFuture 2026 konferencia programjának is.

Az eseményen Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet ügyvezetője előadásában a hazai ökológiai gazdálkodás hozamairól, ráfordításairól és jövedelmezőségéről beszélt. A szakember szerint az ágazat fejlődése egyértelmű, ugyanakkor a termelők számára továbbra is komoly kihívást jelent az értékesítés.

Mint elhangzott, sok gazda még mindig csak a hagyományos termékek árszintjén tudja értékesíteni a bio minősítésű terményeit, így az ökológiai gazdálkodás magasabb költségei nem minden esetben térülnek meg megfelelően.

A konferencia „Mikor éri meg?” című kerekasztal-beszélgetésén a szakma szereplői az átállás lehetőségeit, valamint a piaci nehézségeket vitatták meg. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az ökogazdálkodás sikeréhez ma már nem elegendő az elhivatottság: tudatos üzleti szemléletre, stabil értékesítési háttérre és erősebb piaci összefogásra is szükség van.

A bioélelmiszerek piaca ugyanakkor tovább erősödik. Az adatok szerint 2023 és 2025 között az ökotermékek forgalma 28 százalékkal nőtt, ami azt mutatja, hogy a fogyasztók körében egyre nagyobb az igény a fenntartható módon előállított termékekre.

A szakértők szerint a következő évek egyik legfontosabb feladata az lehet, hogy a hazai bio termékek nagyobb arányban találjanak piacot Magyarországon is, hiszen jelenleg jelentős részük külföldre kerül értékesítésre.

Forrás: Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet

További programok »

Friss hírek

Kiosztották a Brillante Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjait Gyulán

A Gyulai Pálinkafesztivál keretén belül adták át a 2026-os Brillante Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny díjait a Hunguest Hotel Gyula Erkel-termében. A rangos versenyre idén rekordszámú nevezés érkezett be, ami jól mutatja, hogy ez a megmérettetés a régió egyik legmeghatározóbb pálinkaszakmai eseménye.
2026. május 23. 18:10
FEL