Több mint egymilliárd forintból épülhet tanuszoda Sarkadon

2020. november 18. 17:53 | behir.hu

Több mint egymilliárd forintból épülhet tanuszoda Sarkadon. A Békés megyei településen csaknem 1,4 milliárd forintból városi tornacsarnok is épül.

Mokán István polgármester az MTI-nek szerdán elmondta, a beruházással évtizedes álom valósul meg, ugyanis a sarkadi kistérségben - amely az ország egyik leghátrányosabb kistérsége és Sarkad az egyetlen városa - nincs uszoda, vagy fürdő.

2017 nyarán született egy kormányhatározat, amely nevesítette, hogy Sarkadon tanuszodát építenek; az önkormányzat még abban az évben ingyenesen állami tulajdonba adta az egykori sportpálya 4670 négyzetméteres területét. Ide terveztek egy 1300 négyzetméteres uszodát, amelyben egy 25 méteres medence és egy kisebb tanmedence kap helyet - közölte a városvezető. Mokán István elmondta, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz, a közbeszerzést feltételesen már lefolytatták, a szerződés a kormányhatározat megszületésével hatályba lép.

A területet két héten belül átadják a kivitelezőnek, akinek 480 nap áll rendelkezésre a projekt befejezéséhez, abban parkolók létesítése és zöldfelület-rendezés is szerepel. Az uszoda 2022 nyarán már biztosan megnyitható - jelentette ki a polgármester, egyúttal reményét fejezve ki, hogy az uszoda a szabad időszakokban nyitva áll majd a nagyközönség számára. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a teljes beruházásra a kormány 1 milliárd 40 millió forintot biztosít, 2021-ben 515 millió forintot.

Sarkadon zajlik egy másik sportberuházás is. A Kossuth utcai általános iskolában csaknem 1 milliárd 400 millió forintból egy 1300 négyzetméteres városi tornacsarnokot építenek, amely méretét tekintve egy szabványos kézilabdapályát foglal magában, és abban egyidejűleg három osztálynak lehet testnevelésórát tartani. A beruházás a tervek szerint jövő év augusztus 31-én zárul, és az is nyitott lesz iskolán kívüli programok számára - közölte Mokán István.

Forrás: MTI

További programok »

FEL