Kreatív zenealkotás, elektromos és akusztikus hangzással, csengő énekhangok, valamint precíz újságírói munka - mindez kevés, hogy szavakba foglalja azt a sokszínű alkotói munkát, amit a Komplex Ifjúsági Tábor képvisel immár harminc éve. A nyári programra az ország számos pontjáról érkeznek a diákok, akik visszatérő vendégként, vagy pedig kezdő érdeklődőként jönnek.
A kezdetben számos témát felölelő tábor sokat változott az évek során, mire felöltötte végleges formáját, melyben mára már hat zenei és egy újságíró csoport dolgozik.
A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület elnöke és a táborvezetője kiemelte a rendezvény közösségi erejét és fontosságát, hiszen itt nem csak az oktatóktól, hanem egymástól is folyamatosan tanulnak a gyerekek.
– Életre szóló barátságok szövődnek, formációk alakulnak, ez pedig olyan gyerekeknek, akiknek beilleszkedési problémáik vannak, nagyon sokat segít. Egy nagyon erős “mi-tudat” van ebben a táborban, azt szoktam mondani, hogy mi vagyunk a legelfogadóbb közösség, de elfogult vagyok. Teljesen mindegy, hogy valaki autisztikus egy kicsit, bármilyen mássággal él, mi ezt teljesen befogadjuk, és ez egy minta, hogy így is lehet – fogalmazott Kölcsey-Balázs Mária.
A tábor zenei része több profilban működik, ezek közé tartozik többek között az ének, a kreatív dalszerzés, illetve kezdő és haladó szintű elektromos és akusztikus gitár is.

Fotó: Matuz Melani/behir.hu
A tábor egyik résztvevője immár 10 éve Kalmár Botond is, aki jelenleg az Ivan & The Parazol rockegyüttes billentyűseként zenél már két éve. Elárulta, hogy annak idején édesapjának köszönhetően került a tábori közegbe, amelybe szép lassan belenőtt és a mai napig örömmel jár vissza.
– Megmaradtam afféle puritánnak, ha lehet így fogalmazni. Ugyanaz az ember vagyok, mint 10-11, vagy 17 évvel ezelőtt és nagyon szívemhez szólnak ezek az apró dolgok is. Ilyenkor kicsit levegőzik az ember, kiszakad a budapesti dolgokból, ilyenkor a menedzsment sem hív, úgyhogy ilyenkor hagyjanak békén, mert itt vagyok és meditálok. Sajnos azonban holnap mennem kell, mert koncert van – fejtette ki a billentyűs.
Amíg egy héten keresztül töretlenül folynak a zenei próbák, addig az újságíró csoport igyekszik az előző évek lapjait és témáit, valamint a többi táborlakó véleményét és segítségét alapul véve egy komplett újságot, összefoglalót készíteni a tábori időszakról, melyet az utolsó napon, szombaton, hazamenetele előtt minden résztvevő a kezébe vehet és magával vihet.

Fotó: Matuz Melani /behir.hu
Az újságíró csoport egyik tapasztaltabb résztvevője elmondta, animáció szakos tanulóként számára nemcsak szakmai fejlődést jelent a tábor, hanem egyfajta nyaralást, kikapcsolódást is, ahol mindannyian egyformán jól érezhetik magukat.
– Az elején, amikor először voltam táborozó, akkor nagyon nem akartam jönni, de mégiscsak megtörtem. Van egy varázsa ennek a tábornak, úgy is mondhatnám, hogy van a tábor szelleme, ami összeköt minket. Nagyon jó a hangulat, senkit nem közösítenek ki, szóval szerintem ez az, ami így élteti ezt a tábort – emelte ki a Békésről érkezett Sivó Kamilla, aki a csoportban a tábori újságnak borítójáért felelős immár öt éve.
Bár az elmúlt napok vihara a tábori programokat is megnehezítette, ugyais 24 órás áramkimaradással kellett megbirkózniuk a résztvevőknek és az oktatóknak, ám ez sem törte le a lelkesedést. Ezalatt elméleti kurzusokat tartottak, a szerdai nappal pedig ismét a húrok és a billentyűzet közé csaphattak a fiatalok. A táborban idén negyvennégyen vettek részt, a jelentkezési helyek pedig kevesebb, mint két hét alatt beteltek.
A heti munka lezárásaképpen csütörtökön oktatói koncerttel, a fiatalok pedig pénteken saját kidolgozott és begyakorolt összeállítással készülnek az érdeklődőknek.