Egy ötlet, közel 100 millió forint és egy esztendő – bérraktár nyílt Békéscsabán

2019. december 18. 17:47 | Sipos Gábor

Egy év tervezési és kivitelezési munkálatokat követően adták át Békéscsabán, a Berényi úton az első, kifejezetten bérraktározási célra elkészült épületet. A megyeszékhelyen még újszerűnek tűnő szolgáltatás már az induláskor 80 százalékos kihasználtsággal üzemel.

A Berényi úton található, egykori bútorgyári tanműhely és raktár kapta vissza a régi, ám megújult funkcióját. Az 1100 négyzetméteres épületben bárki bérelhet saját vagy cég részére raktárhelyiséget.

 

 

Benkó György, a Global Safe Services Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az ötlettől a megvalósításig mindössze egy év telt el. Külön megköszönte a 30 békéscsabai és Békés megyei vállalkozásnak, hogy remek munkát végeztek.

Műhelyeket és raktárhelyiségeket alakítottunk ki az egyes ütemben. Ez az 1100 négyzetméter 22 bérlőt fogadott már be, ami 80 százalékos kihasználtságot jelent. Hozzá kell tennem, hogy szinte a beruházás megkezdésével egyidőben kezdtük hirdetni és elérhetővé tenni egy online foglalási rendszeren keresztül – nyilatkozta az ötletgazda.

 

 

A beruházás mostani, első ütemét követően, tavasszal építik fel a hatállásos, korszerű és újszerű autómosót. A második ütemben, jövő nyárig kommunális helyiségeket és a közösségi tereket alakítanak ki, lesz játszótér, mosdó és még pelenkázó helyiség is. 

Békéscsabán a város vállalkozói számára is kell, hogy látszódjon, hogy a város gazdasági ereje növekszik, minden területen, minden ágazatban van értelme új ötleteken, beruházásokon gondolkozni. Nemcsak ipari üzemekre lesz a jövőben szükség, hanem például ilyen, raktározási célra megépített csarnokokra is – mondta Békéscsaba polgármestere, Szarvas Péter az ünnepélyes megnyitón.

 

 

A Berényi – Őszi utca sarkán lévő bérraktár egy részét tehát már használatba vették a bérlők. A harmadik ütemben a területen található csarnokot újítják fel, majd azt követően, a negyedik ütemben egy, a mostani épülethez kísértetiesen hasonló raktárépület kialakítása lesz a cél.

 

 

További programok »

FEL