Egy óra alatt három ittas vezető a megyében

2019. március 7. 10:16 | behir

A közlekedésbiztonság erősítését, a balesetek megelőzését célzó akciót tartott a rendőrség Békéscsabán. Egy óra alatt két tehergépkocsi-vezetőt és egy személygépkocsi vezetőjét állították elő a rendőrök, mert a gyanú szerint úgy vezettek, hogy előtte alkoholt ittak.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közlekedésbiztonság javítására, ezért a rendőrök rendszeresen tartanak közlekedésrendészeti ellenőrzéseket - írja a police.hu. Békéscsabán, a 44-es számú főúton, március 6-án, a kora reggeli órákban tartott ellenőrzés legfőbb célja az ittas járművezetők forgalomból való kiszűrése volt. Az akció részeként 5 óra 40 perc körül a rendőrök egy román rendszámú kamion vezetőjét igazoltatták, akinél a helyszíni légalkoholmérés eredménye pozitív lett. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol további mérések is megerősítették az ittasság gyanúját, ezért a rendőrök elvették a vezetői engedélyét és büntető feljelentést tettek ellene. A sofőr a meghallgatásakor elmondta, hogy előző este több doboz sört megivott, de nem vacsorázott és nem is reggelizett. Reggel már nem érezte az ital hatását, ezért indult el dolgozni.

Nem ő volt az egyetlen, akinél az ellenőrzés során pozitív értéket mutatott a légalkoholmérő. A rendőrök 6 óra 30 perckor egy kisteherautó vezetőjét igazoltatták, nála is alkoholfogyasztást jelzett a készülék. Alig 10 perccel később egy személyautó vezetőjénél is ugyanez történt. Mindkét férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol az újabb mérések igazolták az alkoholfogyasztás gyanúját. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei a mért értékeknek megfelelően az egyik férfi ellen büntetőeljárást indítottak, a másik jármű vezetőjét pedig közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték.

A közúti balesetek megelőzése érdekében rendkívül fontos, hogy a közlekedők betartsák a szabályokat - hívja fel a figyelmet a rendőrségi közlemény. Az ittas járművezetés növeli a balesetek bekövetkezésének kockázatát. Aki ittasan vezet, nemcsak saját magát, hanem közlekedő partnereit, utasait is veszélyezteti. A rendőrség rendszeresen tart ellenőrzéseket azért, hogy a szabálytalankodókat kiszűrje a forgalomból. A tragédiák, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek megelőzéséért azonban a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten kéri, hogy ha alkoholt ittak, ne vezessenek!

 

További programok »

Itthon

Választás 2019: Békés megyei körkép

Békés megyében az országos átlag fölötti volt a szavazókedv, a szavazásra jogosultak 45,48 százaléka ment el az urnákhoz október 13-án. Több település élére új vezetőt választottak és a megyei önkormányzat közgyűlésének képviselő-testülete is átalakult.
17:04
FEL