Egy napra autómentesebb lesz Békéscsaba

2024. szeptember 18. 15:34 | Bimbó Lajos

Sokadik alkalommal rendezik meg a Békéscsabán az autómentes napot. Szeptember 20-án, a Szent István téren gyűlnek majd össze a kerékpározás szerelmesei és az autómentes közlekedés támogatói.

Varga Tamás alpolgármester elmondta, Békéscsaba egy kerékpárosbarát település, rengetegen választják ezt a közlekedési formát. A megyeszékhely a kerékpáros közlekedéshez fűződő pozitív viszonyát kiválóan példázza az, hogy tizedik alkalommal is elnyerte a megtisztelő Kerékpárosbarát Település címet.

– Nagyon fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ez egy nagyon jó közlekedési forma, hiszen egészséges, nem jár környezetterheléssel, nem gépjárművel közlekedünk a munkahelyre és az iskolába.  Ha ezt a módot választjuk, ezzel egy picit csökkenteni tudjuk azt az intenzív forgalmat, amit napról napra látunk és tapasztalunk. A gépjárművek száma évről évre drasztikusan nő, ezért, ha van egy alternatíva, márpedig a kerékpár az, akkor érdemes ezt választani, mi pedig erre próbáljuk meg felhívni a figyelmet – ismertette az alpolgármester.

 

 

Varga Tamás kiemelte, a kerékpárosok már hét elején érezhették a rájuk vetülő figyelmet, hiszen a városban már hagyomány, hogy az autómentes napot megelőzően bringás reggelivel várják a kétkeréken közlekedőket. Az idén is több helyen várták a drótszamarak tulajdonosait, a Lencsési lakótelepen, Jaminában, a repülőhídnál, a Korzó téren, illetve a Szent István téren várták ezzel a kedvességgel a kerékpárosokat.

A városvezető hozzátette, emiatt is rendezik meg minden évben a világeseményhez kapcsolódóan Békéscsabán is az autómentes napot, amelyen idén is több programmal várják a kerékpározás szerelmeseit. A szervezők ebben az évben is izgalmas programokkal csalják ki a családokat a Szent István térre, ahol idén is rendeznek versengést a kicsiknek kismotorral. 

– A gyermekeknek játékos, ügyességi feladatokkal kedveskedünk, illetve mindig nagyon népszerű lábbal hajtható kismotorverseny, amelyet mos is megtartunk. Nagyon jó látni, ahogy a gyermekek versenyeznek ezeken a rendkívül népszerű járgányon, amely tulajdonképpen belépő a kerékpározás világába. Ugyanúgy hagyományos elemként a nap része a kerékpáremelés, a Critical Mass mozgalomhoz kapcsolódva, vagy éppen a Krenfi kerékpár kiállítás is. Az események sorát pedig a rendkívül népszerű közös kerékpározással zárjuk – sorolta a programokat Varga Tamás.

És ha már a kerékpároké a főszerep, a szervezők egy bringás szépségversenyt is hirdetnek. A kétkerekűek tulajdonosai egy fotófal előtt fényképezkedhetnek a kedvenceikkel. A fotókat fel kellett tölteniük a város közösségi oldalának felületére, ahol közönségszavazás dönti majd el a végső győztes kilétét és az ajándékcsomagok gazdáit.

 

 

Varga Tamás aláhúzta, az hogy ilyen sok kerékpáros része a városi közlekedésnek, a városvezetést is még több munkára sarkallja. A kétkeréken közlekedők számára jó hír, hogy újabb szakaszokkal bővül az igénybe vehető kerékpárutak hálózata.

– Jelenleg is komoly kerékpárúthálózattal rendelkezünk, hiszen 84 kilométer összhosszúságú kerékpárút hálózza be a várost. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően 1,7 milliárd összegből fejlesztéseket hajtunk majd végre. Olyan szakaszokat egészítünk ki, kötünk össze, amely ezt a hálózatot még szorosabbra fonja és még logikusabban, még inkább kerékpárról le nem szállva, végig folyamatosan haladva lehet majd a városban közlekedni. Ez is egy olyan infrastrukturális háttér, amely segíti azt, hogy ne feltétlenül gépjárművel, hanem kerékpárral tudjuk róni a békéscsabai utcákat, utakat – ismertette az alpolgármester.

Varga Tamás kérdésünkre hozzátette maga is igyekszik rendszeresen használni kerékpárját, ám a protokolláris események nem könnyítik meg ennek használatát, de amikor nem kell öltönyt húznia, akkor szívesen érkezik bringával a munkahelyére.  

Az autómentes nap Kezes-Lábas játszóház „eszement” bringás találmányaival indul majd útjára, a programsort pedig 18 óra után a kerékpáros felvonulás zárja. A teljes programkínálat ezen az oldalon érhető el.

További programok »

Itthon

Holokauszt 80 – Előadássorozat indult a könyvtárban

A holokauszt 80. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár három előadásból álló sorozattal emlékezik meg az európai zsidóság történetéről. Komáromi István történelemtanár kalauzolásával október három hétfőjén, 17 órai kezdettel kísérhetik végig a látogatók a zsidóság történetét az ókortól egészen 1945-ig.
19:42
FEL